Vízilabda: előtérbe léptek a dunaújvárosi fiatalok

2023.10.20. 13:01
Címkék
A Dunaújváros női vízilabdacsapata ebben az idényben új edzővel, a fiataloknak fontos szerepet szánva igyekszik megőrizni a sikerességét.

Három forduló után egy győzelemmel és két vereséggel áll a Dunaújváros női vízilabdacsapata az ob I-ben. A kezdés nem álomszerű, de miután az együttes már az UVSE-vel és az FTC-vel is megmérkőzött – és veszített – az idei kiírásban, reális.

A csapatot ettől az idénytől Vad Lajos irányítja, aki a Cseh Sándorral közösen női szövetségi kapitányi posztra lépő Mihók Attila helyére érkezett. A változáshoz nem szoktak hozzá az elmúlt években Dunaújvárosban, ugyanis Mihók 1998 óta irányította a gárdát, amellyel nyolc bajnoki címet, hét Magyar-kupát, LEN-kupát és Európai Szuperkupát is nyert.

Nem mellesleg több meghatározó játékos, köztük a hollandok klasszis kapusa, Laura Aarts sem maradt a keretben. Így megnyílt a kapu az utánpótláskorúak előtt. Vad Lajos már a kinevezésekor elmondta, hogy sok fiatalt szeretne beépíteni a csapatba, de az eredményes munkához időre lesz szüksége. Szerencséjére,

ígéretes játékosokból nem szenved hiányt a DFVE,

hiszen ezen a nyáron Sümegi Nóra és Kardos Laura U20-as világbajnoki címet szerzett, továbbá Kardos Laura és ikertestvére, Kardos Dominika, valamint Eikel Anna U17-es Európa-bajnokságot nyert. Mellettük a sokra hivatott fiatalokat képviseli az együttesben a 2004-es Jonkl Csenge, de a 2002-ben született Dobi Dorina, Szabó Nikolett, Somogyvári Lili hármas sem mondható idősnek.

Kardos Dominika remek teljesítményekre képes a női élvonalban Fotó: Végh Zoltán/Dunaújváros Online

Az idényben egyelőre a 17 esztendős Kardos Dominika kiemelkedik a nyolc bajnoki góljával, melyek közül hármat az FTC-nek, hármat pedig az UVSE-nek lőtt. A dunaújvárosi lányok legközelebb a BL-ben bizonyíthatnak, szombat este a csoportkör 3. fordulójában a francia Mulhouse otthonában ugranak vízbe.

(Kiemelt képünkön: A dunaújvárosi női csapat fogadkozása Fotó: DFVE/Ihász Martin)

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
3 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
4 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
5 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
6 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
6 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik