Vívás: hazai pástokon remekelt újra a magyar utánpótlás

Vágólapra másolva!
2023.10.18. 08:59
Címkék
Boczkó Gábor szövetségi kapitány szerint magasan a léc, de a magyar fiatalok képesek lehetnek megismételni a korábbi évek vívósikereit.

Az elmúlt hét végén Magyarország volt a világ korosztályos vívóéletének központja, ugyanis a kadétok számára Gödöllőn kardban, a fővárosi BOK-csarnokban pedig párbajtőrben rendeztek európai körversenyt hatalmas, megközelítőleg háromszáz fős mezőnyökkel. A megméretés csak a nevében volt „európai”, mert bizony szép számmal érkeztek reménységek az Egyesült Államokból, az afrikai kontinenst pedig például Egyiptom, az ázsiait többek között Szaúd-Arábia képviselte. Nos, párbajtőrözőink majdnem mindent vittek csapatban, hiszen a lányok között a Rózsás Júlia, Terhes Hanna, Varga Flóra Luca, Zala Boglárka alkotta kettes számú magyar alakulat győzött, míg a fiúviadalon az Antal Máté, Kelemen Boldizsár, Kiss Donát, Taivanen Bence összetételű egység ezüstérmet nyert. Nem mellesleg egyéniben Kiss Donát második, Terhes és Taivanen harmadik helynek örülhetett. Rózsás Júlia, Terhes Hanna, Varga Flóra Luca, Zala Boglárka alkotta kettes számú magyar alakulat győzött, míg a fiúviadalon az Antal Máté, Kelemen Boldizsár, Kiss Donát, Taivanen Bence összetételű egység ezüstérmet nyert. Nem mellesleg egyéniben Kiss Donát második, Terhes és Taivanen harmadik helynek örülhetett.

A kardozók seregszemléjén a lányok szállították az érmeket. A Csonka Dorottya, Szabó Polli, Tóth Nadin, Rácz Brigitta négyes csak a döntőben kapott ki, és egyéniben Csonka nyert még egy ezüstöt, míg Tóth Nadinnak bronzérem került a nyakába.

A korosztályos versenyeket a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya, Boczkó Gábor is kiemelt figyelemmel kísérte.

„Nagyon örülök, hogy ilyen színvonalú és népszerűségű kadétversenyeket tudunk rendezni – mondja a kapitány. – Minden országból szeretnek hozzánk jönni a versenyzők, edzők, mert látják, hogy bár U17-es korosztályról van szó, mi ezeket a viadalokat úgy kezeljük, mint a felnőttvilágkupákat. Házigazdaként hatvannégy vívót indíthattunk, és ez szinte le is fedi a komplett kadét-, illetve serdülőmezőnyünket. Itt aztán tényleg mindenki megmutathatja magát a nemzetközi porondon, és bizonyíthat, hogy a ranglista elején, a válogatottban van a helye.”

A kardozó Csonka Dorottya egyéniben és csapatban is ezüstérmet nyert Forrás: Magyar Vívó Szövetség

A friss eredmények alapján úgy tűnik, a magyar vívóutánpótlásra az új évadban is szép sikerek várnak. Bár az eredményeket már nehéz fokozni, hiszen legutóbb a tallinni kadét és junior Eb-n a küldöttségünk összesen tizenhét érmet, közte hét aranyat érdemelt ki, majd a plovdivi korosztályos vb-n még négy első és öt harmadik helyet gyűjtött.

„Valóban magasan van a léc – folytatja Boczkó. – Az elmúlt idényben történetünk egyik legeredményesebb korosztályos szereplését mutattuk be. Nem lesz egyszerű újra odakerülni a legjobbak közé, de megpróbáljuk. Például junior női kardban is generációváltás történt, és nem biztos, hogy a Battai Sugár Katinka vagy Keszei Kíra helyére lépők is világbajnoki döntőt fognak vívni. Ugyanez a helyzet férfi junior párbajtőrben. De persze, akik a kadétok között nagyon sikeresek voltak, képesek arra, hogy egy korosztállyal feljebb is kiválóan teljesítsenek.

A versenyzőknek mindig magukhoz képest kell előre lépniük, nekünk pedig az a feladatunk, hogy minőségi munkával felkészítsük őket a kihívásokra.

Nagy öröm, hogy most már elmondhatjuk magunkról: nemcsak kardban, valamint párbajtőrben alakulnak jól a dolgaink, hanem a tőrszakág is felzárkózott, ami Európa- és világbajnoki érmekben is megmutatkozik. És azt, hogy ott álljunk a világversenyek dobogóin, a sokra hivatott versenyzőink saját maguktól is elvárják.”

(Kiemelt képünkön: A Budapesten győztes leány párbajtőrcsapat Forrás: Magyar Vívó Szövetség)

Legfrissebb hírek

Női vízilabda Eb: a szerbek csak 10. lettek, kikaptak a britektől

Vízilabda
6 perce

Sérülések miatt változott a jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
38 perce

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
51 perce

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
55 perce

Pályakerékpáros Eb: remek napot zárt a Teutenberg család

Kerékpár
1 órája

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
1 órája

NB II: Budapest Honvéd FC–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
2 órája

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik