Vívás: első a kadét leány párbajtőrcsapat az európai körversenyen

2023.10.14. 20:16
Címkék
Kitűnően szerepeltek a magyar kadétkorú vívók a budapesti párbajtőr, illetve a gödöllői kard európai körverseny első napján.

Remekül szerepeltek a magyar vívók a kadétok budapesti párbajtőr, illetve a gödöllői kard európai körversenyén szombaton, amikor is mindkét helyszínén a fiúk egyéni és a lányok csapatviadalát rendezték.

A fővárosi BOK-csarnok a legjobb egyéni eredményt Kiss Donát érte el, aki ezüstérmet szerzett a majdnem 300 fős mezőnyben. A Budapesti Honvéd fiatalját csak a döntőben tudták legyőzni, a török Doruk Erolcelik nyert ellene 15:10-re.

Azonban nem ez volt az egyetlen magyar érem ebben a mezőnyben: Taivainen Bence a harmadik helyen fejezte be a versenyt.

Közben a kettes számú magyar leány párbajtőrcsapat is nagyszerű menetelést mutatott be. A Rózsás Júlia, Terhes Hanna, Varga Flóra Luca, Zala Boglárka összetételű egység a nyolc között az egyik amerikai válogatottat, majd az észteket győzte le,

a döntőben pedig a lengyeleket múlta felül egyetlen tussal, 45:44-re.

A gödöllői Isaszegi úti Batizi-Benkő vívóteremben, illetve a vele szemben található iskola tornacsarnokában zajló kardmegméretésen a legjobb hazai, egyéni eredmény a nyolcadik helyen záró Berkeszi Dánielé lett.

A lányok viszont itt is bravúrosan vívtak, és Csonka Dorottya, Szabó Polli, Tóth Nadin, Rácz Brigitta felállásban a negyeddöntőben a franciákat, az elődöntőben briteket győzték le, a fináléban pedig az olaszokkal találkoztak. A döntőben a magyar csapat a második helyet szerezte meg, 45:41-re kapott ki.

(Kiemelt kép forrása: Magyar Vívó Szövetség)

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
4 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
7 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
7 órája