Úszás: Abonyi-Tóth Glenda – medencés ifi Eb-bronz után nyílt vízi arany

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2023.10.08. 09:02
Címkék
Ritka kettős sikerrel, de úgy ís írhatjuk: bravúrbronzot követően „arculatváltásos” arannyal szolgált az úszó Abonyi-Tóth Glenda, aki az ifjúságiak idei normálmedencés Eb-jén 200 pillangón lett harmadik, hogy aztán néhány napja már nyílt vízen szerezzen korosztályos Európa-bajnoki elsőséget.

Rokonműfajokról van ugyan szó, ám ha nem is ég és föld a különbség, azért igen messze esik egymástól az uszodai faltól falig száguldás attól a nyílt vízi versengéstől, amely nem csupán olykor durva tengerhullámokkal, széllel és esővel, vagy éppen tűző nappal vívott külön csatával, hanem egymás elleni közelharccal is társul.

És bár sokan, vagy még inkább egyre többen művelik párhuzamosan mindkettőt, viszonylag kevés az olyan úszó, aki nemzetközileg is kiemelkedő teljesítményre képes medencében és nyílt vízen egyaránt. Nálunk több fiatalról is elmondható ugyanakkor, hogy otthonosan mozog mindkét vízi változatban, olyannyira, hogy a minap Görögországban rendezett nyílt vízi utánpótlás Eb-n egyéniben aranyérmes három magyar mindegyike kiváló medencés versenyzőnek is számít.

Portálunk az elmúlt napokban kettőjüket – Fábián Bettinát és Kárpáti Mátét – már bemutatta, most ismerkedjünk meg a harmadik tinédzser Európa-bajnokunkkal, Abonyi-Tóth Glendával! A Jövő SC-nél a korábbi klasszis úszó, Verrasztó Zoltán keze alatt pallérozódó 17 éves tehetség a júliusi, belgrádi ifjúsági Eb-n debütálva úgy szárnyalt egészen a bronzéremig, hogy csupán a 21. idővel szerepelt a nevezési listán, ám egyéni csúcsát a döntőben három másodperccel megjavította.

A meglepetésérmes a szeptember végi, korfui nyílt vízi Eb-n – persze megint csak kontinensviadal-újoncként – korosztályát gyakorlatilag állva hagyva száguldott a célba aranyérmet érő produkcióval,

a 16-17 éves lányok 7 és fél kilométeres versenyében. 

Csak annyi volt a tervem, hogy az elejétől az élbollyal tartok, de közben azt érzékeltem, hogy megy ez nekem még jobban is.

Amikor aztán a negyedik körben páran elindultak nagyobb sebességre kapcsolva, csatlakoztam hozzájuk, s nemcsak hogy képes voltam velük tartani, hanem élre álltam és hát jól sült el a dolog...” – idézte vissza a hétezer-ötszáz méteres táv legfontosabb történéseit Glenda, aki közel húszméteres előnnyel, vagyis jelentős fölénnyel szerzett Európa-bajnoki címet – hadd ismételjük meg: élete első nyílt vízi kontinensviadalán.

„Négyévesen kezdtem, Szentendrén, közelünkben volt az uszoda, ahol előbb nővérem kezdett el úszni, majd a szüleim engem is beírattak – avatott be bennünket az ígéretes karrier kezdeteibe. – Tizenkét-tizenhárom éves lehettem, amikor a korosztályos országos bajnokságokon győztem, azóta is mind a mai napig a pillangó és a gyors az erősségem. A medencés ifi Eb bronza után jött a nyílt vízi próba: a szegedi válogatón próbáltam ki magam, s meglepetésre második lettem, így bekerültem a korfui Eb- csapatba.

Most, hogy Európa-bajnokságot nyertem, úgy tűnik, mindkettő marad, a medence és a nyílt víz is

– mondta Glenda, aki a budai Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium tanulója. Az Eb-n, ahogy kimászott a vízből, elmondása szerint azonnal telefonon hívta mesterét.

„Zoli bácsi elégedett volt velem, azt mondta, jól összerakott, okos úszás volt, és nagyon büszke rám” – így az ifjú Európa-bajnoknő.

Glenda teljesen új szerzemény, ez volt a második nyílt vízi versenye, mégis több mint meggyőző úszással győzött

összegzett Gellért Gábor utánpótlás-kapitány.  Óriási sebességkülönbség van közte és korosztálya között, rendkívül jó és tehetséges úszó, akinek a medencében is megvan a versenysebessége, ott is komoly karrier előtt áll. Ám a nyílt vizet sem szabad neki hanyagolni, párhuzamosan érdemes a kettőt továbbcsinálnia.”

(Kiemelt kép forrása: musz.hu)

Legfrissebb hírek

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
8 perce

Szakács helyett csapattag lett a Nemerén – Hosszú Kávé Árpás Lászlóval

Képes Sport
11 perce

NS-hagyomány: Újra évfordulós mise Vadas Gyula emlékére

Egyéb egyéni
15 perce

Csányi Sándor: Kijutunk a vb-re! Eddig ezt nem mondtam, de most vállalom ezért a felelősséget

Magyar válogatott
16 perce

Lukács Péter: A szegedi lehetőség tökéletes a szintlépéshez, segíti a fejlődésemet

Kézilabda
18 perce

Cristiano Ronaldo nem utazik el a portugál válogatottal Amerikába

Foci vb 2026
22 perce

Kovács Róbert: Nemes feladat előtt állok

Vízilabda
39 perce

Marozsán Fábián visszanyerné önbizalmát a miami vereség után

Tenisz
51 perce
Ezek is érdekelhetik