Labdarúgás: továbbra is 500 alatt a fiatalpercek az NB I-ben

B. M. utanpotlassport.huB. M. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.10.09. 08:55
Címkék
A labdarúgó NB I kilencedik fordulójában 460 percet kaptak a 2003-as születésű, vagy annál fiatalabb magyar játékosok. Szeptember eleje óta négy fordulót játszottak, a „fiatalpercek” száma pedig egyszer sem érte el az 500-at.

A hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának szemléjével folytatjuk a 2003-ban, vagy annál később született magyar futballisták játéklehetőségéről szóló sorozatunkat. Az adatokat az MLSZ Adatbank szolgáltatta.

A forduló első mérkőzésén pénteken a Puskás Akadémia és a Kisvárda csapott össze. A vendégek meglepetésre a 20 éves Kovács Marcellt állították a kapuba, míg hazaiaknál Gruber Zsombor kezdett a fiatalok közül. A felcsúti támadót 68 perc után lecserélték.

A szombati nap nyitómeccsén, a Mezőkövesd–Zalaegerszegen a 18 éves hazai Illés Bálint volt az egyetlen utánpótláskorú játékos a pályán – 26 perc jutott neki. A következő találkozón az Újpest fogadta a DVTK-t. A lilák ezúttal nem, a miskolciak viszont két fiatalnak is lehetőséget adtak: Jurek Gábor 12, Bényei Ágoston 4 percet töltött a gyepen. Az utolsó mérkőzésen a legtöbb magyar játékost foglalkoztató két együttes, a Kecskemét és a Paks játszott, azonban korosztályos labdarúgó nem kapott szerepet.

A vasárnapi program a Fehérvár–MTK Budapest meccsel indult, és ahogy megszokhattuk, Kovács Mátyást a kezdőbe nevezte Horváth Dávid vezetőedző. A másik kék-fehér fiatal, Kovács Patrik szintén játszott az első félidőben, majd másodikban is keveset, ám a 48. percben lecserélték. A fehérváriak az utolsó percekre Berki Marcellt állították be.

A forduló utolsó találkozóján, a Ferencváros–Debrecen összecsapáson szerepelt a legtöbb 2003-ban, vagy az után született labdarúgó – szám szerint négy. A hazaiak a 69. percben küldték be Lisztes Krisztiánt, aki a hosszabbításban egy csúnya becsúszás miatt piros lapot kapott, tehát a következő mérkőzésen biztos nem lép pályára. A vendégcsapat három fiatal játékost is beállított, sőt egyikük gólt is lőtt: Vajda Botond közelről talált be Dibusz Dénes kapujába. A fiatal gólszerzőt a félidőben lecserélték, akárcsak Baranyai Nimródot. A végjátékban Blagojevics pályára küldte a 19 éves Tuboly Mátét, aki most debütált az élvonalban.

Az első kilenc forduló „fiatalpercei” alapján kijelenthető, hogy messze elmarad az előző évad átlagához képest (1031 perc). A tendencia pedig nem ad sok okot az optimizmusra, hiszen az elmúlt négy játékhét egyikén sem töltöttek 500 percnél többet a pályán az utánpótláskorú labdarúgók.

A 2003-AS VAGY ANNÁL FIATALABB MAGYAR LABDARÚGÓK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 2023/24-ES ÉVADÁNAK 9. FORDULÓJÁBAN: 460

Csapatonként:

MTK Budapest: 90+48 = 138
Debrecen: 45+45+5 = 95
Kisvárda: 90
Puskás Akadémia: 68
Mezőkövesd: 26
Ferencváros 25
Fehérvár: 2

Játékosonként:
Kovács Mátyás: 90
Kovács Marcell: 90
Gruber Zsombor: 68
Kovács Patrik: 48
Vajda Botond: 45
Baranyai Nimród: 45
Illés Bálint: 26
Lisztes Krisztián: 25
Tuboly Máté 5
Berki Marcell: 2

(Kiemelt képünkön: Vajda Botond szerezte a Debrecen első találatát az FTC ellen Forrás: dvsc.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik