Cselgáncs: elmaradt a magyar érem a junior Eb egyéni versenyein

Vágólapra másolva!
2023.09.09. 19:34
Címkék
Miután a szombaton tatamira lépő mindhárom magyar dzsúdós az első meccse után búcsúzott, így a mieink összességében érem nélkül, egy ötödik és két hetedik hellyel zárták az egyéni versenyeket a hágai junior Európa-bajnokságon. Vasárnap a vegyes csapatverseny következik.

Az egyéni küzdelmek záró napján, szombaton három magyar fiatal lépett a hollandiai Hágában zajló junior cselgáncs Európa-bajnokságon. Tavaly a 90 kilósok között ifjúsági világbajnoki címet szerző Kenderesi Péter (Pécsi VSK) ezúttal már egy korosztállyal és egy súlycsoporttal feljebb mutathatta meg magát a 100 kilósok mezőnyében. A magyar fiú az első körben kikapott a holland Joes Schelltől, ezzel kiesett. Nehézsúlyban Dobos Levente (Ledényi JI) képviselte a magyar színeket, és szintén az első fordulóban búcsúzott, miután vereséget szenvedett az észt Kabriel Kirnától. A lányok 78 kilós súlycsoportjában az U23-as Eb-bronzérmes Sági Nikolett (78 kg) szereplését figyelhettük, azonban a KSI ígérete is hamar kiesett: a nyitó meccsén nem bírt a spanyol Noelia Insua Iglesiasszal.Kenderesi Péter (Pécsi VSK) ezúttal már egy korosztállyal és egy súlycsoporttal feljebb mutathatta meg magát a 100 kilósok mezőnyében. A magyar fiú az első körben kikapott a holland Joes Schelltől, ezzel kiesett. Nehézsúlyban Dobos Levente (Ledényi JI) képviselte a magyar színeket, és szintén az első fordulóban búcsúzott, miután vereséget szenvedett az észt Kabriel Kirnától. A lányok 78 kilós súlycsoportjában az U23-as Eb-bronzérmes Sági Nikolett (78 kg) szereplését figyelhettük, azonban a KSI ígérete is hamar kiesett: a nyitó meccsén nem bírt a spanyol Noelia Insua Iglesiasszal.

Korábban az ifjúsági korú Vég Luca (52 kg) ötödik lett, míg Szeleczki Szabina (48 kg) és Kriza Anna (63 kg) egyaránt hetedikként zárt, így a mieink – a várt eredményekkel ellentétben – érem nélkül, három pontszerző hellyel fejezték be az egyéni küzdelmeket.

A magyar küldöttség sorozatban másodjára végzett dobogós helyezés nélkül, ugyanis tavaly Prágában is hasonlóképpen (akkor három ötödik helyet szerezve) teljesítettek juniorkorú versenyzőink.

Mindez különösen azért fájó, mert ezt megelőzően 2010 és 2021 között minden junior Eb-n született legalább egy magyar érem. 

Az egyéni versenyek után az olaszok végeztek az éremtáblázat élén öt arannyal és egy-egy ezüsttel, illetve bronzzal, megelőzve a három-három aranyat nyerő második grúzokat és a harmadik hollandokat. A magyar csapat a 26. lett a nemzetek rangsorában.

Vasárnap a vegyes csapatversennyel zárul az Eb programja. A mieink a következő összeállításban szerepelnek a 16 csapatos mezőnyben: Gábor Áron (73 kg), Adorjáni Gergely (73 kg), Demeter Marcell (90 kg), Demeter Bendegúz (90 kg), Kenderesi Péter (+90 kg), Dobos Levente (+90 kg), illetve Szász Hanna (57 kg), Vég Luca (57 kg), Kelemen Adél (70 kg), Kriza Anna (70 kg) és Sági Nikolett (+70 kg). A nyolcaddöntőben a lengyelek ellen kezd válogatottunk.

(Kiemelt képen: Kenderesi Péter (archív) Forrás: IJF)

Legfrissebb hírek

Öt játékosától is megvált a friss El-győztes Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
3 perce

„Autogramot nem lehet kérni, csak adni” – Hosszú Kávé Dinnyés Mártonnal, az MLSZ kommunikációs osztályának vezetőjével

Képes Sport
14 perce

A Győri ETO edzője nem fogta vissza magát, amikor a csődbe ment Vipersről kérdezték a BL-négyes döntő előtt

Kézilabda
37 perce

F1, Spanyol Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
50 perce

Evezős Eb: Fehérvári Eszter ötödik lett könnyűsúlyú egypárban

Egyéb egyéni
1 órája

Formula–E: váratlan kettős DS Penske-győzelem az első sanghaji versenyen

Egyéni
1 órája

Európai kézilabdaligák: bennmaradt a román élvonalban Pál Tamara csapata

Kézilabda
1 órája

Nyílt vízi úszás: Európa-bajnok a magyar csapat!

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik