Evezés: hatodik lett az U19-es vb-n a fiú kormányos nélküli négyes

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2023.08.05. 22:07
Címkék
A Kalmár Áron, Pálmai Ágoston, Kunstár Simon, Csizmadia Ádám összeállítású kormányos nélküli négyes érte el a legjobb magyar eredményt a franciaországi U19-es vb-n; a hajó az A-döntőbe jutva a 6. helyen zárt.

A viharos szél miatt egy nappal később, csütörtökön kezdődött Párizsban az evezősök U19-es világbajnoksága, aminek szombaton rendezték meg az utolsó futamait.

Az A-döntőbe, vagyis a legjobb hat közé egyedül a fiú kormányos nélküli négyes jutott be a tizenegy fős, öt egységgel induló magyar csapatból:

a Kalmár Áron, Pálmai Ágoston, Kunstár Simon, Csizmadia Ádám összeállítású hajó az elődöntőben harmadik lett, így kvalifikálta magát az A-döntőbe, amelyben hatodikként ért célba.

A fiú kormányos nélküli kettes (Gasztonyi Péter, Szigeti Ferenc), a leány egypárevezős hajó (Pádár Luca) és a leány kormányos nélküli kettes (Bencsics Hella, Füzi Boglárka) is bejutott a legjobb tizenkettő közé, végül a B-döntőben zárták a vb-t, míg a kétpárevezős egység egészségügyi probléma miatt nem tudta befejezni a versenyt: a lányok még becsülettel lehúzták a reményfutamot, a D-döntőben azonban már nem tudtak elindulni.

Részletes eredmények ITT érhetők el.

A magyar csapat az U19-es evezős világbajnokságon:

Fiú kormányos nélküli négyes: Kalmár Áron, Pálmai Ágoston, Kunstár Simon, Csizmadia Ádám (6.)
Fiú kormányos nélküli kettes: Gasztonyi Péter, Szigeti Ferenc (11.)
Leány egypárevezős: Pádár Luca (12.)
Leány kormányos nélküli kettes: Bencsics Hella, Füzi Boglárka (12.)
Leány kétpárevezős: Kovács Eszter, Nagy Zsófia

(A kiemelt kép forrása: MESZ)

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
3 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
4 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
4 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
4 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
4 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
4 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
4 órája