Cselgáncs: elmaradt a nagy dobás a mieinktől a zágrábi ifjúsági vb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.08.28. 20:21
Címkék
Összességében érem nélkül, Pintér Bulcsú révén egyetlen ötödik hellyel zárt a magyar ifjúsági cselgáncsválogatott a vasárnap véget ért, zágrábi korosztályos világbajnokságon. Bíró Norbert szövetségi edző értékelte a látottakat.

Előzetesen akár két-három súlycsoportban is remélhettünk dobogós helyezésekben, ám ezen érmes remények közül végül a magyar dzsúdósoknak egyet sem sikerült beváltani a horvátországi ifjúsági vb-n. A legjobb eredményt – némi meglepetésre – Pintér Bulcsú (Budapesti Honvéd) érte el, aki az ötödik helyen végzett a 73 kilósok mezőnyében.Pintér Bulcsú (Budapesti Honvéd) érte el, aki az ötödik helyen végzett a 73 kilósok mezőnyében.

„Az összképet látva nem lehetünk elégedettek, hiszen az éremszerzés ezúttal elmaradt, egy ötödik hellyel kellett beérnünk. Ugyanakkor, ha abból a szempontból vizsgáljuk, hogy ez a vb – az Eb és az EYOF után – rövid időn belül, nyolchetes perióduson belül már a harmadik világversenye volt ennek a korosztálynak, belátható, hogy nem könnyű mindháromszor a csúcsformát hozni, különösen ilyen fiatal versenyzők esetén – mondta Bíró Norbert, a fiúk szövetségi edzője az Utánpótlássportnak. – 

Mindent egybevéve, leginkább az látszott, hogy elfáradt a társaság. Pintér Bulcsú személyében éppen az a versenyzőnk érte el a legjobb eredményt, aki nem indult az EYOF-on,

miután a válogatóviadalok eredményei alapján akadt nála jobb dzsúdósunk, és mivel Mariborban csak egyetlen fiatalt nevezhettünk abban a súlycsoportban, ő akkor itthon maradt. Ebből a szempontból azonban Bulcsú szerencsésebbnek bizonyult, mert a két világversenye között két hónap telt el, így pihentebben, jobb állapotban érkezhetett a vb-re, amelyet az elért ötödik helye is igazol."

Legjobb magyarként Pintér Bulcsú az ötödik helyen végzett a 73 kilósok között a zágrábi ifjúsági vb-n Forrás: IJF
Az viszont mindenképpen árnyalja az összképet, hogy a tíz indulónkból hatan is olyan versenyzőtől kaptak ki, aki később érmet nyert, és öt cselgáncsozónk pedig konkrétan a végső győztestől, a világbajnoktól szenvedett vereséget.

Szóval a nehéz sorsolás fényében már korántsem annyira borús a helyzet, mint amennyire elsőre tűnhet. Értelemszerűen jobban örültünk volna, ha legalább egy érmet tudunk nyerni, de ez most sajnos így sikerült. Ugyanakkor, ha nemcsak ezt a vb-t, hanem a nyári három világversenyt egyben értékeljük, az összteljesítmény abszolúte rendben van."

Korábban az ifi Eb-n a mieink két ezüsttel és két ötödik hellyel végeztek, míg az EYOF-on három bronzot nyertek.

A korosztály világbajnokságait tekintve tíz év után először nem született magyar érem.

(Kiemelt képen: Galó Bence (fehérben) Forrás: IJF)

Legfrissebb hírek

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
30 perce

Jeges élmények, jeges zuhany – Csinta Samu publicisztikája

Jégkorong
2 órája

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
2 órája

Hétfői sportműsor: három meccs a csúcsligákban, döntő a Puskás–Suzuki-kupán

Birkózás
3 órája

A kiesőjelöltek képtelenek nyerni; újra NB I-es a Kisvárda

E-újság
3 órája

Gary Anderson leget sem veszített a döntőben, megvédte címét Sindelfingenben

Egyéb egyéni
3 órája

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
3 órája

Remek hangulat, alulteljesítő támadósorok – nem született gól a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik