Triatlon: csütörtökön startol a junior-világbajnokság

Vágólapra másolva!
2023.07.12. 17:09
Címkék
Csütörtökön kezdődik Hamburgban a triatlon-világbajnokság, amelyen a felnőttek mellett a juniorok is fellépnek, hozzájuk a mixváltóba pedig az U23-asok is csatlakoznak; az eseményen számos magyar fiatalnak szurkolhatunk.

Hamburg ad otthont a triatlonosok idei világbajnokságának, amelyen a felnőttek mellett a juniorkorosztály legjobbjai is rajthoz állnak. A mezőnyből a magyar fiatalok sem hiányoznak, akik eseménydús időszakot tudhatnak maguk mögött: a utánpótlás Európa-kupák állomásain jól szerepeltek, a múlt hét végén pedig a sorozat tiszaújvárosi állomásán halmozták az érmeket. halmozták az érmeket

A dobogósok csütörtöktől már a világbajnokságon szerepelhetnek; egy hónappal ezelőtt a hazai szövetség utánpótlás-szakágvezetőjét, Pocsai Balázst kérdeztük az eseménnyel kapcsolatban, aki elmondta, kialakult a csapat, ráadásul azóta eldőlt, hogy mindkét nemben indulhat szabadkártyás magyar fiatal is, Lehmann Sára és Soós Gergő személyében.

A juniorokhoz a mixváltóban U23-asok is csatlakoznak majd; tavaly ebben a számban – a kategóriához képest fiatal összeállításban – a bravúros negyedik helyen végzett a magyar négyes, míg egyéniben mindenki a mezőny első felében fejezte be a montreáli vb-t.

U23-as és junior világbajnokság, július 13-15. (Hamburg, Németország)

A juniorok között egyéniben indulnak:

Kovács Gyula, Kropkó Márton, Hóbor Zalán, Soós Gergő Gyula
Nádas Romina, Papp Laura, Dobi Lili, Lehmann Sára

Az U23-as és junior mixváltó tagjai:

Nádas Romina, Szalai Fanni, Dévay Zsombor, Kiss Gergő

(Kiemelt képünkön: a tiszaújvárosi junior Ek első három helyezettje egyaránt megméreti magát a korosztályos vb-n Forrás: MTSZ) 

Legfrissebb hírek

Végh Richárd ötödik a zágrábi UWW-versenyen

Birkózás
6 perce

Könnyedén megverte a Veszprém a sereghajtót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
8 perce

Dupla Tízes: tele magyar főszereplővel – ez történt a téli átigazolási időszakban

Légiósok
9 perce

Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

Egyéb egyéni
21 perce

A görög válogatott esélyt sem adott az olaszoknak, ismét Eb-bronzérmes a vb-címvédő

Vízilabda
34 perce

Vívás: csak Pásztor Flóra főtáblás a torinói GP-viadalon

Egyéb egyéni
43 perce

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók és a Sportdiplomáciai Főosztály

Tenisz
50 perce

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik