Súlyemelés: hét erős magyar fiatal a bukaresti pódiumon

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2023.07.24. 13:40
Címkék
Súlyemelésben a legidősebb utánpótlás-korosztályok idei kontinentális viadalainak ad otthont a román főváros: itt rendezik hétfőtől tíz napon át a juniorok, vagyis az U20-asok és a 23 éven aluliak, az U23-asok Európa-bajnokságát.

Bukarest sokadszor vállalta el jelentős nemzetközi súlyemelőverseny házigazdájának a szerepét: ezúttal – július 24. és augusztus 3. között – a húszon inneniek, illetve a 23 esztendőn aluliak Eb-jét bonyolítja le. A magyar utánpótlást ezúttal heten képviselik, öt lány és két fiú, s valamennyien ott lehetnek a magasabban jegyzett pozíciókban – ha minden összejön, s még Fortuna is segít...

„Az utóbbi évek egyik legerősebb magyar csapata fog szerepelni a junior és U23-as Európa-bajnokságon” – bocsátotta előre Dobos Imre, a honi sportági szövetség első embere honlapunk érdeklődésére. – Sok olyan fiatal emelőnk mostanra érett be, aki idáig az ifi vébéken és Eb-ken jól szerepelt, és most, ha nagyon szerencsések leszünk, mert szerencse is kell hozzá azért, akkor szinte minden versenyzőnk, aki elindul Bukarestben, az első hatban lehet. Vagyis pontszerző helyen végezhet. De a realitás azért nem teljesen ez, lesznek, akik a nyolcadik helyen zárnak majd, de hogy mindegyikük az első tízben lesz, arra nagy pénzben, előre lehetne fogadni...”

A derűlátó prognózist öt juniorkorúnak és két U23-as évjáratúnak kell valóra váltania, köztük akad olyan, aki – korábbi korosztályos kontinensviadalok többszörös érmeseként – a román fővárosban is felléphet a dobogóra. Ő Mitykó Veronika, aki a 23 éven aluliak mezőnyében tavaly összetettben és szakításban aranyat, lökésben ezüstöt szerzett a 81 kilogrammos kategóriában. Bökfi János tanítványa tavalyelőtt a hasonló korosztályos kontinensviadalon a 71 kilogrammban indult, s ott egy éremmel, szakításbronzzal zárt. Jó lenne valami hasonlónak örülni most is...

Az utánpótlás-Eb tavalyi pontszerzői, Árva Cintia és Fekécs Szilárd most is tagjai a csapatnak, míg Újvári Lajos – aki egyedüliként klubköltségen utazik Bukarestbe – szeretné igazolni, hogy érdemes volt a kiküldetésre. És hasonló a célja a három junior lánynak, Kecskés Karinának, Szalai Lilinek és Mikhel Eszternek is.

Dobos Imre elnök elmondta még, hogy azt a fiatal emelőt, aki a csapatból a romániai Eb-n érmet szerez, igyekeznek utólag benevezni a szeptemberi felnőtt világbajnokságra, amelynek az utánpótláskorúak közül Mitykó már biztos résztvevője.

Az Eb-indulók:
juniorok:
lányok:
Kecskés Karina j55 kg
Szalai Lili 71 kg
Mikhel Eszter 87 kg
fiúk:
Újvári Lajos 73 kg
Fekécs Szilárd 81 kg
U23-asok:
Árva Cintia 55 kg
Mitykó Veronika 81 kg

(Kiemelt képünkön: Mitykó Veronika a legfőbb esélyes Eb-éremre Forrás: behir.hu)

Legfrissebb hírek

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
23 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
54 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
58 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a hajrára fordulva még mindig vezetnek két góllal a norvégok

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája