Ökölvívás: tizenhét magyar fiatal száll ringbe a romániai junior Eb-n

Vágólapra másolva!
2023.07.21. 09:01
Címkék
Románia felé vette az irányt a magyar junior ökölvívó-válogatott, hogy részt vegyen a péntek délután kezdődő korosztályos Európa-bajnokságon.

Az év első fele a korosztályos ökölvívó-világversenyek szempontjából csendesebb volt a megszokottnál, ám az egyetlen, a kategóriába tartozó eseményen nagyot robbantottak a fiatalok: a május elején véget érő, jereváni ifjúsági Eb-n a viadal történetének eddigi legeredményesebb magyar szereplését mutatták be, hét érmet nyertek, közülük egy ráadásul arany színű volt, Szira Zsófiának hála.Szira Zsófiának hála.

Az esztendő második felében azonban gyors egymásutánban a juniorok és a serdülők is Eb-n mérethetik meg magukat. Az előbbiek, vagyis a 2007-es és 2008-as születésű bokszolók a romániai Ploiestiben kezdik meg a kontinensviadalon való szereplést péntek délután. A korosztály hazai képviselői nem pihentek az elmúlt hónapokban, számos hazai versenyen húztak kesztyűt, amelyek közül kiemelkedett az utánpótlás Magyar-kupa és a Bornemissza-emlékverseny – utóbbin nemzetközi ellenfelek ellen bizonyítottak. Külföldi megmretésekből sem volt hiány, az Eb előtti utolsó állomás során Pozsonyban bokszoltak, amit a többhetes tatai edzőtábor követett.

„Nagy csapattal érkeztünk meg Romániába, ami előtt gőzerővel zajlott a felkészülés. Az edzőtábor első hetében még a szerb fiatalokkal közösen is tudtunk készülni.

Jól sikerült ez az időszak, bizakodva várom a kezdést.

Ha minden igaz, rekordszámú a nevezők száma, a csapatokat végignézve pedig csak az oroszok és az fehéroroszok nincsenek itt, rajtuk kívül mindenki komplett összeállításban érkezett” – mondta az Utánpótlássportnak a start előtt a juniorválogatott vezetője, Törteli Ferenc.

Lányok:
46 kg: Petrimán Patrícia, 48 kg: Talpas Roxána, 52 kg: Nyögéri Sára, 54 kg: Rába Noémi, 57 kg: Varga Sára, 70 kg: Kapcsos Vivien, 75 kg: Budai Flóra
Fiúk:
48 kg: Körömi Ábel, 50 kg: Benedek Péter, 52 kg: Gombai Dominik, 54 kg: Horváth András, 60 kg: Horváth Szabolcs, 63 kg: Mailát András, 66 kg: Szakál Ahmed, 70 kg: Bozai Gyula, 75 kg: Váradi Sándor, 80 kg: Bodnár Bence

Csütörtök este kisorsolták az első kör párosításait:

(Kiemelt képünkön: a romániai junior Eb-n résztvevő magyar csapat Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
9 perce

Felkészülés: az 1. percben gólt szerzett a Kazincbarcika, de kikapott Eperjesen

Labdarúgó NB I
10 perce

Megszületett Debreczeni-Klivinyi Kinga gyermeke – kép

Kézilabda
35 perce

Supermoto-vb: Német siker S1GP-ben, Bereczki harmadik a junior időmérőn

Egyéb autó-motor
48 perce

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
50 perce

Viktor Gyökeres: Kane, Lewandowski és Haaland mellett van a helyem

Minden más foci
59 perce

6:0, 6:0! Swiatek kiütötte Anisimovát a wimbledoni döntőben

Tenisz
1 órája

Louis van Gaalnak már nem okoz gondot a rák

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik