Kecskemét: Nagy Olivér motiváltan várja első NB I-es idényét

B. L. utanpotlassport.huB. L. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.21. 16:30
Címkék
A Ferencvárostól kölcsönvett Nagy Olivér jobbhátvédként bizonyíthat az NB I-es Kecskemétben, a húszéves labdarúgó úgy érzi, fejlődése szempontjából aligha lehetne jobb helyen.

Az OTP Bank Liga előző idényének meglepetéscsapatával, az újoncként ezüstérmesként végző Kecskeméti TE-vel kötött kölcsönszerződést Nagy Olivér. A jobbhátvéd a KISE-ben kezdett el futballozni, majd felkeltette a Ferencváros figyelmét, és sikeres próbajátékot követően tíz évet töltött el a magyar rekordbajnok kötelékében. Végigjárta a korosztályos csapatokat, majd 2020-ban az NB III-as csapathoz irányították, s olyan jól teljesített, hogy Szerhij Rebrov 2021 telén elvitte az együttes spanyolországi edzőtáborába. Nyáron szintet lépett azzal, hogy az FTC másodosztályú partnercsapatként működő Soroksárhoz került két évre, 52 tétmérkőzésen lépett pályára Lipcsei Péter vezetőedző keze alatt. Játéka meggyőzte a KTE szakmai stábját arról, érdemes lehetőséget adni a húszéves tehetségnek, s hosszas egyeztetéseket követően egy évre kölcsönvette kiszemeltjét.

"Régebb óta körvonalazódott, hogy Kecskemétre kerülhetek, a tavaszi szezon vége felé már konkrétumokról is hallottam. Az utolsó bajnokikon azzal a tudattal léphettem páláyra, hogy az NB I élcsapata érdeklődik irántam. Eleinte kicsit nehéz volt felfogni, hogy felkeltettem egy európai kupaindulásért harcoló klub érdeklődését, de aztán

ahogy telt-múlt az idő és zajlottak az egyeztetések, azt éreztem, valóban akarnak engem és én is nagyon szeretnék csatlakozni a KTE-hez.

Újabb lépcsőfok vár rám a pályafutásomban, hiszen azon túl, hogy az élvonalban szerepelhetek, akár az Európa-konferencialigában is játszhatok." 

A tehetséges szárnyvédő portálunknak elmondta, rengeteget fejlődött az utóbbi két évben. Az első soroksári idénye amolyan ismerkedő jellegű volt a felnőttfutballal, a második évad pedig meghozta számára az áttörést, rendszeresen játszott. Kifejezetten nagy lépést jelentett a harmadosztály után az NB II-ben helytállni, profi közegben kellett bizonyítania, de sikerrel járt.

"Mentálisan sokat fejlődtem, megtanultam kezelni, ha nem vagyok minden héten a kezdő tizenegy tagja. Minden edzésen úgy teljesítek, mintha az lenne az utolsó, s még keményebb munkára sarkall, ha adott esetben kimaradok a csapatból. Emellett úgy érzem, a játék olvasásában és a mozdulatok sebességében is előreléptem."

Csaknem öt hete készül a Kecskeméttel, s aligha meglepő, élvezi a munkát a lila-fehéreknél.

"A soroksárihoz hasonlóan családias a hangulat, ezért nem volt olyan éles a váltás. Fel kellett vennem az edzések ritmusát, de a légkör miatt könnyen beilleszkedtem. Az már a tréningeken kikristályosodik, nagy lesz az eltérés az első és a másodosztály irama között, a gyakorlatokat ugyanis sokkal intenzívebben végezzük, mint amit korábban tapasztaltam, de bízom benne, megütöm a szintet. A szakmai stáb tisztában van az erényeimmel és a gyengeségeimmel egyaránt, ezért az edzők azon vannak, hogy olyan szerepkört találjanak ki nekem, amely az erősségeimre épít, s amelyben érvényesülni tudok, a csapat segítségére lehetek. A posztomon nagy a versenyhelyzet, azért hajtok, hogy megkapjam a lehetőséget és éljek vele. Korábban középpályás voltam, de amióta a felnőttfutballban játszom, jobbhátvédként számítanak rám. Három-négy év alatt megszoktam, megszerettem a pozíciót, testhezállónak érzem. Az edzőmeccseken szerintem megmutattam, mire vagyok képes, bízom benne, mihamarabb bemutatkozhatok az NB I-ben. Gőzerővel készülünk az Európa-konferencialigára, immár tudjuk, a Rigával csapunk össze. Nagyon jó csapat vár ránk, amely vezeti a lett bajnokságot. Egyénileg jó képességű futballisták alkotják a keretét, szóval kemény erőpróba elé nézünk."

Nagy Olivér tisztában van vele, fontos idény következik pályafutásában. Elmondta, rendkívül motiváltan várja az évadot – az első meccset július 27-én játssza a KTE, a Rigát fogadja hazai pályán az Ekl második selejtezőkörének első felvonásán.

"Olyan szakaszába lépett a pályafutásom, amelyben sokat fejlődhetek, kibontakozhatok. A fejlődésem szempontjából az egyik legjobb helyen vagyok, minden téren előreléphetek a Kecskemétben. Értelemszerűen szeretnék minél több bajnokin pályára lépni, s célom, hogy az U21-es válogatottba is bekerüljek. Hosszabb távú terveket is szövögetek: mivel nemrég hosszabbítottam szerződést a Ferencvárossal, idővel szeretném beverekedni magamat a zöld-fehérekhez is. Megannyi motivációm van, alig várom az idénykezdetet!"

(Kiemelt képünkön: Nagy Olivér a kölcsönszerződés megkötése után Forrás: kecskemetite.hu)

 

 

Legfrissebb hírek

Mbappé-show a bilbaói katlanban, megszakadt a Real Madrid rossz sorozata

Spanyol labdarúgás
13 perce

PL: Liverpool–Sunderland

Angol labdarúgás
14 perce

Fölényes dunaújvárosi győzelem a női vízilabda ob I alapszakaszának végén

Vízilabda
26 perce

Vámos Petra: Nagyot léptünk előre a céljaink felé

Kézilabda
28 perce

Nagyot hajrázott a Pécs, idegenben legyőzte a Sopront a női kosár NB I rangadóján

Kosárlabda
49 perce

Az Atalanta sima sikerrel, a Napoli tizenegyesekkel jutott be a nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
53 perce

Redzic duplázott, a DAC negyeddöntős a Szlovák Kupában

Minden más foci
1 órája

Az eszékiek tizenegyesekkel kiestek a Horvát Kupából

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik