EYOF: már fél távnál pompás az úszómérlegünk

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2023.07.27. 11:40
Címkék
A feléhez érkezett a maribori nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF), s „időarányosan” egyáltalán nem lehetünk elégedetlenek a magyar csapat úszókülönítményének eddigi produktumával, a hat éremmel, amelyből kettő arany.

Jó szívvel rögzíthetjük a tényt: a szlovéniai EYOF-on úszásban „féltávnál” jól állunk, s a végső mérlegünk is több mint elfogadhatónak ígérkezik tinédzser kiválóságaink jóvoltából.

Mindenekelőtt Jackl Vivient kell dicsérnünk, aki az első két napon három egyéni döntőjéből kettőt is megnyert (elébb 400 vegyesen, majd másnap 400 gyorson diadalmaskodott), amellett 200 háton is csupán egy riválist engedett maga elé.

Kevés hiányzott a tatabányaiak októberben tizenöt éves üdvöskéjének a negyedik medálhoz is, a Bagi Zoltánnal, Kakuk Koppánnyal és Lakó Dorinával alkotott vegyes gyorsváltó tagjaként azonban végül be kellett érnie a negyedik hellyel.

Időrendben a második ezüstérmünket a 15 éves kaposvári Kakuk Koppány produkálta 400 gyorson, a harmadikat pedig a szintén 2008-as évjáratú Miszlai Mira, a Kőbánya SC úszója a 200 méteres pillangó döntőjében.

A szerdai versenynapra is jutott dobogós helyezés: a fiúk 200-as vegyesúszó döntőjében Kovács Botond másodikként csapott célba. Az egyéni medál mellé csaknem társult egy további érem is, amiből azonban végül negyedik hely lett a 4x100 méteres gyorsváltók versenyében. A BVSC-Zugló 15 esztendős versenyzője Kakuk Koppány, Bagi Zoltán és Antal Dávid társaságában zárt dobogó közelben a sprinter staféták fináléjában.

Az EYOF-nak, a 14-18 évesek csúcsszintű multisport-eseményének eddigi – bő három évtizede íródó – históriájában a maribori rajtig összesen 267 magyar érem született, így a szlovéniai záráskor – mindenekelőtt az úszóknak köszönhetően – a 290-es határt is jócskán túlléphetjük. 

Várakozásainkat a tehetségeinkbe vetett hit mellett erősítheti az elmúlt évtized statisztikája is: a 2013-as utrechti EYOF-on 14, 2015-ben Tbilisziben 23, 2017-ben Győrött 41, 2019-ben Bakuban 21, tavaly Besztercebányán pedig 24 magyar érem volt az össztermés.

(Kiemelt képünkön: Jackl Vivien az első három versenynapon két aranyat és egy ezüstöt úszott össze egyéniben Forrás: olimpia.hu)

Legfrissebb hírek

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
24 perce

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
45 perce

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
53 perce

„Nézőként” a centenáriumi mérkőzésén Mark Schwarzer – az első 100-szorosok, 28. rész

Képes Sport
1 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
1 órája

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
1 órája

Szalah után újabb világsztár tart Törökországba; 37 évesen is folytatja Alexis Sánchez – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája