Úszás: a nyílt vízi ob-n az ifi Eb-re válogatnak

Vágólapra másolva!
2023.06.09. 20:03
Címkék
A magyar bajnoki címeken felül külön tétje is van a nyílt vízi úszók idei országos bajnokságának: a korosztályos legjobbak jogot szereznek arra, hogy ott legyenek az őszi ifjúsági Európa-bajnokságon.

Az ifi Eb-re is válogat a nyílt vízi úszók e hét végén esedékes országos bajnoksága, amelynek Szeged, közelebbről a Maty-ér ad otthont. A hivatalos nevén Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Központ nem először fogadja egy harmadik vizes sportág képviselőit, amint arról a nyílt vízi szakág szövetségi kapitánya, Gellért Gábor is beszélt honlapunknak.Gellért Gábor is beszélt honlapunknak.

„Hagyományos helyszín ez, hosszú évek óta tartjuk itt az ob-nkat, amely idén egyszersmind válogató esemény a 14-19 éves korosztály számára” – nyilatkozta a szakvezető. Hozzáfűzte, három távon – 5, továbbá 7,5 és 10 km-en – zajlanak a versenyek, és számonként az első három helyen végzettek jutnak ki az Európa-bajnokságra.

„Kilenc fiú és kilenc lány, összesen tehát tizennyolcan indulhatnak majd a kontinensversenyen, amely szeptember végén és október elején lesz Korfun. A 14-15 évesek öt kilométeren mennek, a 16-17 éves fiúk és lányok hét és fél, a 18-19 évesek tíz kilométeren versengenek a hétvégén a Maty-éren”

– mondta.

Hozzátette még, hogy szombat délután a hosszú távok, vasárnap pedig az egyéni indításos időfutamok szerepelnek az ob programjában. A bajnokságon várhatóan a teljes magyar élmezőny rajthoz áll, aminek valószínűsíthetőségét Gellért Gábor ekképpen fogalmazta meg: „Senki sem jelezte, hogy nem jönne... A korosztályos válogatón túl a magyar bajnoki címekről dönt a viadal, a kluboknak nyilván fontos a minél jobb szereplés, a pontversenyben való részvétel miatt.”

Az ifjúsági Európa-bajnokságnak eredendően Olaszország adott volna otthont, méghozzá Piombino, szeptember 15. és 17. között.

Áprilisban jelentette be a LEN, a vizes sportágak európai szövetsége, hogy változott a helyszín: az ifik 2023-as kontinentális csúcstalálkozója a görögországi Korfu szigetén lesz szeptember 29-én, 30-án és október elsején.
Emlékeztető gyanánt: a tavalyi szegedi ob-n, amely a nyolcadik volt a nyílt vízi magyar bajnokságok históriájában, a következő győzteseket avatták az utánpótláskorúaknál:

Férfiak:
Juniorok (10 km): Betlehem Dávid (Balatoni ÚK) 1:52:26.5
Ifik (7.5 km): Kovács-Seres Hunor (DKSE) 1:24:05.0
Serdülők (5 km): Nagy-Selmeczi Bulcsú (Zalaco ÚK) 59:12.8
Nők:
Juniorok (10 km): Szimcsák Mira (Vasas SC) 2:02:40.2
Ifik (7.5 km): Flück Nóra (A Jövő SC) 1:32:44.4
Serdülők (5 km): Rohács Luca (Kőbánya SC) 1:03:27.7


(Kiemelt képünkön: a Maty-éri pályán rendezik az idei nyílt vízi úszó ob-t is Forrás: musz.hu)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
6 perce

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
13 perce

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
34 perce

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
35 perce

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
35 perce

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
42 perce

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
46 perce

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
53 perce
Ezek is érdekelhetik