Kézi: érettségi és Eb-felkészülés a junior leányválogatott programja

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.06.27. 09:10
Címkék
A július elején kezdődő Európa-bajnokságra készülő junior leány kézilabda-válogatott tagjaival és szövetségi edzőjével, Szilágyi Zoltánnal beszélgettünk a felkészülés közepén.

Július elejétől Romániában rendezik az U19-es leány kézilabda Európa-bajnokságot, amelyre természetesen már megkezdte a közvetlen felkészülést a magyar juniorválogatott. A tavalyi ifjúsági világbajnokságon bronzérmet szerző fiatalok azonban az őket szeptember óta irányító Szilágyi Zoltán vezetésével az elmúlt tíz hónapban is rendszeresen találkoztak, és az edzőmeccseknek sem voltak híján.Szilágyi Zoltán vezetésével az elmúlt tíz hónapban is rendszeresen találkoztak, és az edzőmeccseknek sem voltak híján.

„Elég nagy volt a mozgás az elmúlt hónapokban, szerettünk volna minél több játékost kipróbálni, minél többeknek lehetőséget adni – kezdi Szilágyi. – Részt vettünk tornákon, például Spanyolországban is jártunk, ahol a házigazdák korosztályos csapatával mérkőztünk meg. Az együttes magja állandó, de vannak olyan posztok, ahol számos játékost néztünk meg. Jól összekovácsolódott csapatról beszélünk, amelynek valamelyest az érettségi időszak megnehezítette a felkészülését; emiatt nem sok olyan edzésünk volt, amikor teljes létszámmal dolgozhattunk. Ezzel persze nincs semmi baj, alkalmazkodtunk a helyzethez.

Egyre jobb formába lendülnek a fiatalok, elsajátítják azokat az elveket védekezésben és támadásban is, amit szeretnénk; jó úton haladunk, remélem ugyanígy fejlődünk majd a folytatásban is.

„Ezekben a napokban rendezik az utolsó érettségiket, innentől már teljesen az Eb-felkészülésre koncentrálunk majd. A csapat magja sok éve együtt dolgozik már, így kimondottan jó a hangulat a táborban!” – teszi hozzá a NEKA 18 éves játékosa, Varga Emília, aki a következő évadtól Mosonmagyaróváron bizonyíthat.

Farkas Júlia viszont marad Győrben, a bajnokcsapatnál a folytatásban is számítanak rá.

Őszintén szólva már nagyon vártam, hogy újra együtt dolgozzunk a lányokkal, az utóbbi két évben is közösen töltöttük el a nyarat, ami mindig remek élmény

– emlékszik vissza az ETO irányítója. – Az új stábbal hamar összeszoktunk, jól megy a közös munka; az Eb kezdetére készen állunk majd.”

Simon Petra is klubot vált a nyáron, ő egy év kölcsönjáték után tér vissza a FTC-Rail Cargo Hungaria együtteséhez. A fiatal a csoportbeosztásról is nyilatkozott az Utánpótlássportnak: a magyar csapat a norvégokkal, a franciákkal és a szerbekkel került egy négyesbe.

„Nehéz csoportba kerültünk, de az elsődleges, hogy csoportelsőként jussunk tovább – mondja Simon. –

Ha ilyet kijelenthetek, akkor pedig a végső célunk, hogy veretlenül nyerjük meg az Európa-bajnokságot!

 A csapatot az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja a dabasi edzőtáborban látogatta meg:

(Kiemelt képünkön: a junior leány kézilabda-válogatott Forrás: MKSZ)

Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
41 perce

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
59 perce

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
1 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
1 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
1 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
1 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik