Vívás: majdnem háromezer gyerek a BOK-csarnok pástjain

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.05.12. 19:06
Címkék
Csütörtöktől vasárnapig tart a fővárosi BOK-csarnokban a VI. Sulivívó Találkozó, egyben Diákolimpia, melyen megközelítőleg háromezer fiatal mutatja meg magát a páston.

Hatalmas nyüzsgés, fegyvercsattogás fogadja azokat, akik a napokban lépnek be a BOK-csarnok kapuján. A fővárosi helyszín négy napon át a VI. Sulivívó Találkozónak, egyben Diákolimpiának ad otthont csütörtöktől vasárnapig.

Az eseményen 1942 versenyző, és 857 tudáspróbázó,

azaz egyesületi szinten nem vívó ígéret jelezte a részvételét. Az asszók 46 páston zajlanak.

Negyvenhat páston zajlanak az izgalmas asszók Forrás: Magyar Vívószövetség

A seregszemle megnyitóját csütörtökön tartották. Beszédet mondott Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség elnöke, Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, valamint Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. Ezután a találkozó állandó résztevőinek, a Pető Intézet vívóinak kerekesszékes bemutatója következett, majd két friss kadétvilágbajnok párbajtőröző, Nagy Blanka és Pelle Domonkos egymás elleni jutalomvívását láthatta a közönség. Aztán folytatódtak a versenyek.

„Az elmúlt hat évben igyekeztünk kicsit mindig színvonalasabbá tenni a versenyt, mert a gyerekeknek ez tényleg egy olimpia – mondta Csampa Zsolt az Utanpotlassport.hu-nak. – Itt sokan megmutathatják azt a tudást, amelyet a testnevelésórákon vagy azokon kívül szereztek. Az első alkalomkor még kevesebb mosolygós és több pityergő gyermekkel találkoztunk. Ennek az volt az oka, hogy a már klubba leigazolt versenyzőkkel együtt indultak a kezdők is. Finomra hangoltuk a rendszert, így az ígéretek ennek alapján már A és B csoportban vívhatnak. Most sokkal több mosolygós fiatalt látunk. Fontos a versenyszellem és a gyerekek motiváltsága is. Utóbbiban nagy szerepe van annak, hogy olimpiai bajnokok, olimpiai érmesek és világbajnokok is kilátogatnak az eseményre, segédkeznek a díjátadókon.”

Szász-Kovács Emese mindig örömmel érkezik a hasonló viadalokra Forrás: Magyar Vívószövetség

És bizony már az első napon ott volt a megméretésen a riói olimpiai bajnok párbajtőröző, Szász-Kovács Emese vagy az olimpiai ezüstérmes, világbajnok, szintén párbajtőrvívó Siklósi Gergely is. A gyerekek körében természetesen nagy népszerűségnek örvendtek a klasszisok.

„Fantasztikus látni, hogy mennyi gyerek barátkozik a vívással – jegyezte meg Szász-Kovács Emese. – Amikor találkozunk a vívópalántákkal, akkor mi is feltöltődünk. Jó érzés, hogy hozzák aláíratni a kis pólójukat vagy kesztyűjüket. Ez visszajelzés, hogy nekünk is megérte végigcsinálni az utunkat, és talán jó példával szolgálunk a jövő generációinak.”

A verseny eredményeit ITT lehet követni.

(Kiemelt kép forrása: Magyar Vívószövetség)

 

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
5 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
5 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
6 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
6 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
6 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
6 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik