Ökölvívás: tíz magyar arany a juniorok szerbiai Nemzetek Kupáján

Vágólapra másolva!
2023.05.30. 19:32
Címkék
A tizenöt magyar döntős közül tíznek aranyérmet akasztottak a nyakába a junior ökölvívók szerbiai Nemzetek Kupáján.

Az esztendő legfontosabb versenyei közelednek a hazai juniorkorú ökölvívók számára, akik június elején az egri Bornemissza-emlékversenyen, július második felében pedig a korosztályos Európa-bajnokságon lépnek ringbe. Ennek megfelelően a május végi, szerbiai Nemzetek Kupája kiemelt felkészülési állomás volt, amelyen nemzetközi mezőnyben tarthattak állapotfelmérést a fiatalok.

Ezt pedig kimondottan eredményesen tették: tizenöt fiatal döntőzhetett, közülük tízen is felállhattak a dobogó legfelső fokára. Törteli Ferenc, a juniorválogatott fiúszakágának szövetségi edzője elégedetten értékelte  fiatalok teljesítményét, ám hangsúlyozta, a helyén kell kezelni a sikert a legfontosabb megméretések előtt.

„Örültünk az érmeknek, elég nagy arányban sikerült megnyernünk a mérkőzéseinket, ám a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az elmúlt évekhez képest valamelyest gyengébb mezőny jött össze az eseményen – mondja Törteli. – Ettől függetlenül volt aki például kazah versenyzőt vert meg, ami komoly fegyvertény.

Egyben van a csapat, húzzák egymást a fiatalok.

Váradi Sanyi volt az egyik legjobbunk, de például a döntőben kikapó Tószegi Ferenc is megmutatta, hogy számolni kell vele, mellettük kiemelhetném Horváth Szabit és Brázovics Tomit is – igazából mindenki odatette magát. A jövő héten már jön a Bornemissza-emlékverseny, ami kiemelt jelentőséggel bír; minden hónapban találkozunk összetartás, verseny, jobb esetben pedig mindkettő miatt, így van már kialakult kép a fejemben. Ennek ellenére az egri viadal sokat befolyásolhat, hogy ki utazhat majd az Eb-re. Izgatottan várom, mit tesznek le az asztalra a fiatalok!”

A magyar csapat aranyérmesei a szerbiai Nemzetek Kupáján:

Lány 48 kg: Petrimán Patrícia 
Lány 54 kg: Nyögéri Sára 
Lány 57 kg: Varga Sára 
Lány 75 kg: Kapcsos Vivien 
Fiú 46 kg: Sinka Botond
Fiú 50 kg: Gombai Dominik 
Fiú 52 kg: Horváth András 
Fiú 57 kg: Brázovics Tamás 
Fiú 60 kg: Horváth Szabolcs 
Fiú 75 kg: Váradi Sándor 

(Kiemelt képünk forrása: Magyar Ökölvívó Szakszövetség)

Legfrissebb hírek

Világklasszisok előtt mutatkozott be az új szintre lépő magyar kerékpárcsapat

Kerékpár
26 perce

Téli olimpia: magyar rövid pályás gyorskorcsolyázóknak tetszik a versenyhelyszín

Téli olimpia 2026
33 perce

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

Minden más foci
35 perce

Modell, többszörös olimpikonok, nagy feltámadó és fiatal csillagok – a téli olimpia legnagyobb sztárjai

Téli olimpia 2026
41 perce

Atlétika: dopping miatt eltiltották a 10 mérföld világcsúcstartóját

Atlétika
43 perce

Téli olimpia: a 41 éves Vonn szakadt keresztszalaggal is 120 fölötti tempóval száguldott

Téli olimpia 2026
50 perce

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében

Téli olimpia 2026
50 perce

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik