Asztalitenisz: a Statisztika felülmúlta az elvárásokat az Extraligában

Vágólapra másolva!
2023.05.02. 09:06
Címkék
A Barcsai Sophie (14), Dohoczki Nóra (14), Szosznyák Emma (17), Czeglédi Dorka (18) összeállítású Statisztika Utánpótlás Asztalitenisz Klub a hatodik helyen jutott be az Extraliga felsőházába. Oláh Zsuzsa vezetőedző szerint ezzel a lányok túlteljesítették a szezon előtti várakozásokat.

Ahogyan arról beszámoltunk, a Statisztika UAK reménységei az ősszel bravúrgyőzelemmel mutatkoztak be a női Extraligában. (A Marczibányi téri alakulat tavaly szeptemberben kétéves kihagyás után indult el újra az Extraligában.) A Barcsai Sophie (14), Dohoczki Nóra (14), Szosznyák Emma (17), Czeglédi Dorka (18) alkotta együttes a kiváló kezdést követően hasonlóan jól folytatta, minek köszönhetően az alapszakasz végén a hatodik helyen végzett a 14 csapatos mezőnyben, és bejutott a felsőházba, amelynek a küzdelmei május közepén indulnak.Barcsai Sophie (14), Dohoczki Nóra (14), Szosznyák Emma (17), Czeglédi Dorka (18) alkotta együttes a kiváló kezdést követően hasonlóan jól folytatta, minek köszönhetően az alapszakasz végén a hatodik helyen végzett a 14 csapatos mezőnyben, és bejutott a felsőházba, amelynek a küzdelmei május közepén indulnak.

Az egyéni sikerek közül kiemelendő, hogy a Dohoczki, Barcsai elsőséves serdülő páros 3:0-ra legyőzte a felnőttválogatott Imre Leila, Ambrus Krisztina (Erdért SE) kettőst, és az ígéretes duó az eddigiekben mindössze kétszer kapott ki az első osztályban. Eközben csapatként pedig az Ajka és a Győr csapatát is legyőzték Oláh Zsuzsa tanítványai.

A bajnokság előtt a nyolc-tizedik hely környékére tettem a csapatunkat az erőviszonyok alapján, ugyanakkor persze bíztunk benne, hogy ha minden összejön, az utolsó felsőházas hely, a hetedik is elcsíphető, de végül ezt is felülmúlták a lányok

 – mondta Oláh Zsuzsa vezetőedző az Utánpótlássportnak. – Remekül indultunk az ősszel, azonnal kiderült, hogy lehet keresnivalónk, és ez nagy lendületet adott a játékosoknak. Mondhatni, evés közben jött meg az étvágy igazán. Látszik rajtuk, nagyon motiválja őket, hogy ilyen szintű ellenfelek, válogatott játékosok ellen is játszhatnak, mi több, akár meglepetésgyőzelmekre képesek. Ráadásul a Barcsai, Dohoczki párosunk csupán kétszer kapott ki az alapszakaszban a Budaörs, illetve a Kecskemét ellen, a többi meccsüket mind megnyerték. A felsőházba jutással már a legfontosabb célt elértük, hiszen a lányok még egyszer játszhatnak a legjobbak ellen, a fejlődésük szempontjából pedig most a tapasztalatszerzés számít elsősorban."

Balról: Czeglédi Dorka, Szosznyák Emma, Barcsai Sophie, Dohoczki Nóra Forrás: Statisztika UAK

A 14 esztendős Barcsai Sophie összességében pozítiv mérleggel (15/14) fejezte be az alapszakaszt, s a felnőttek között bemutatott remek produkciója mellett néhány hete három aranyérmet nyert az U15-ös országos bajnokságon.

Hozzátartozik a teljes képhez, hogy a Statisztika legígéretesebb fiataljai közül ketten, az egyaránt ifjúsági válogatott Molnár Kendra (Győr) és Hudák Dorina (Orosháza) is – kölcsönben – más csapatban szerepel az Extraligában.

(Kiemelt képen: Barcsai Sophie Forrás: MOATSZ)

Legfrissebb hírek

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
23 perce

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
52 perce

A „középszerű, sz.r játékosokkal” eredményes edző és a bátor beszólás a Néphadsereg tisztjeinek – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Kiss Virág ősztől újra külföldön pattogtat

Kosárlabda
1 órája

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Amerikai sportok
1 órája

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
1 órája

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
2 órája

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2 órája
Ezek is érdekelhetik