Úszás: Sós Csaba várja az egy lépést

2023.04.17. 17:22
Címkék
A hazai úszók idei országos bajnokságának kijár a jubileumi jelző, hiszen 125. alkalommal rendezik meg, ennél fogva – amint azt a MÚSZ honlapján is rögzítette: - az ob egyidős az újkori olimpiai játékokkal. Jelentősége, vagy ha úgy tetszik: tétje azonban túlmutat az ünnepi jellegen.

A 125. országos úszóbajnokság szerdától szombatig zajlik Kaposváron, a Csík Ferenc Versenyuszodában, a szépen csengő, és a vaskos sportágtörténeti múltra emlékeztető sorszámánál fontosabb azonban, hogy ezen az ob-n, kellőképpen jó eredménnyel világbajnoki csapattagságot lehet szerezni.

Erre a lényegi szempontra hívta fel a figyelmünket a bajnokság rajtja előtt Sós Csaba szövetségi kapitány, aki árgus szemekkel fogja nyomon követni a vízbe szállókat, köztük a mezőny derékhadát alkotó fiatalokat.

„Tavaly nagyon eredményes évet zárt az utánpótlásunk, a legjobbak a junior vb-től kezdve az Európa-bajnokságon át az EYOF-ig mindenhol érmeket, köztük aranyakat gyűjtöttek szép számmal. Emellett

sokan olyan eredményt értek el, amivel már a felnőtt válogatottban is szerephez jutottak az Eb-n, dobogós helyet szereztek, idén pedig jön a világbajnokság, s az ob tétje, hogy Kaposvár után, a látottak alapján fogom kijelölni a világbajnoki csapatot”.

Amelybe teljesen megalapozottan pályáznak jó néhányan az utánpótlás tagjai közül is. A somogyi fővárosban újabb bizonyítékát adhatják fejlődésüknek, és megfelelő vizsga esetén abban a tudatban készülhetnek tovább, hogy ők is tagjai a júliusi, fukuokai felnőtt világbajnokságra utazó magyar válogatottnak.

„Aki benne van a csapatban, az már ki nem kerülhet onnan, oda innentől fogva már csakis bekerülni lehet, de már csak viszonylag kevés úszónak...” 

– mondta a kapitány.  Aki már a múlt évi sikerek után leszögezte: 2023-ban arra lesz kíváncsi, hogy az ifjú kiválóságok meg tudják-e tenni a még hiányzó egy lépést. Azt, amely kell ahhoz, hogy a felnőtteknél is főszereplők legyenek, mert az adottságaik ezt lehetővé teszik.

Sós Csaba nevekkel is szolgált arra a kérdésre, hogy kik elégíthetik ki a leginkább kíváncsiságát.

„A teljesség igénye nélkül

Pádár Nikolett-től, Molnár Dórától, Ábrahám Minnától, Mészáros Dánieltől, Gálicz Lászlótól, Bujdosó Zsombortól,

és másoktól is várom az említett lépés megtételét...” – jelentette ki a szakvezető.

A négynapos ob-n egyformán 9 órakor kezdődnek a selejtezők, a döntős program pedig 17 órakor startol el Kaposvárott, ahol összesen 42 számban hirdetnek végeredményt.

(Kiemelt képünkön: a kaposvári Csík Ferenc Versenyuszodában zajlik a 2023-as országos úszóbajnokság Forrás: MÚSZ)

Legfrissebb hírek

Egy helyen változott az ökölvívó Eb-re utazó magyar keret

Ökölvívás
4 perce

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
43 perce

Női röplabda Eb: a szerbek az elődöntőben

Röplabda
50 perce

Vuelta: nagyszerű előkészítés után újabb Brennan-diadal

Kerékpár
1 órája

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
1 órája

Elhunyt az Eb-ezüstérmes birkózó, Rusznyák József

Birkózás
1 órája

Aranylabdástól korábbi Premier League-sztárokig: nyolc ingyen igazolható játékos, aki még csapatot keres

Angol labdarúgás
1 órája

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája