Ökölvívás: Kovács Nikolett már biztosan érmes a jereváni ifjúsági Eb-n

2023.04.27. 18:04
Címkék
A jereváni ifjúsági ökölvívó Európa-bajnokság harmadik napján Kovács Nikolett (70 kg) bejutott az elődöntőbe, így már biztosan érmet szerez; mellette Nileborg Krisztián (71 kg) és Horváth Richárd (63,5 kg) is ringbe lépett, győzni viszont csak az előbbi tudott.

Az Örményországban zajló ifjúsági ökölvívó Európa-bajnokság első két napján egy-egy magyar győzelemnek örülhettünk, a harmadik felvonás során pedig három fiatalnak szurkolhattunk.

A versenyzőink sorát a tavalyi ifjúsági Európa-bajnokság egyetlen magyar érmese, az akkor bronzérmet szerző Kovács Nikolett (70 kg) nyitotta, aki Alekszandra Frolovával került szembe kezdésképp a negyeddöntőben. Az orosz induló nem adta magát könnyen, a Gyevát SE fiatalja viszont megbirkózott a komoly magasságbeli különbséggel, megosztott pontozással diadalmaskodott. A sikerrel bejutott az elődöntőbe, ami egyúttal azt is jelenti, hogy biztosan érmet szerez; a kérdés már csak annak színe lesz.

Ezzel már háromra nőtt a magyar érmek száma,

hiszen az már a sorsolásnál eldőlt, hogy Komjáthi Nóra (81 kg) és Szira Zsófia (+81 kg) a legjobb négy között kezdi majd meg a szereplést.

A fiúk sem tétlenkedtek, Kovács Richárd (63,5 kg) kemény meccset vívott, ám nem bírt az izraeli Abdelraouf Abdeljawaddal, a tavalyi junior Eb-aranyérmes Nileborg Krisztián viszont egyhangú pontozással nyert a moldáv Jion Anghelus ellen, így kvalifikálta magát a negyeddöntőbe.

(Kiemelt képünkön: Kovács Nikolett Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

A bányászok új reménye – portré a visszavonult világbajnokról, Lukas Podolskiról

Képes Sport
9 perce

Horvát–spanyol és dán–szlovén csata lesz – kisorsolták a férfi kézilabda-vb csoportbeosztását

Kézilabda
11 perce

Megvan a női kosár-vb-re készülő magyar válogatott bő kerete

Kosárlabda
24 perce

Vasas: játékoscsere a KTE-vel, Kovács Patrik is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
28 perce

A marseille-i önkéntesektől a vörös oroszlánig – az I-csoport himnuszai

Foci vb 2026
34 perce

Timber sérülése vészjósló, Depay csak a kispadon? – íme, a holland válogatott várható vb-kezdőcsapata

Foci vb 2026
1 órája

„Nem az volt az álmom, hogy bejussak a BL-döntőbe, hanem hogy megnyerjem” – így motivált a Metz edzője az ETO legyőzése előtt

Kézilabda
1 órája

Udvardy Panna mérkőzése eső miatt félbeszakadt 's-Hertogenboschban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik