A 24. forduló is lezajlott a férfi vízilabda ob I-ben, amelyben folyamatosan lehetőséghez jutnak a legjobb utánpótláskorú játékosok is.
Megnéztük, hogy idáig a 2022/23-as kiírásban mely csapatok, mennyi élvonalbeli játékost avattak. Az összegzésünkbe beleszámítottuk azokat a fiatalokat is, akik már a korosztályos bajnokságban nem játszthatnak, de a koruk alapján még érdekeltek lehetnek idén az U20-as világbajnokságon – ők a 2003-as születésűek.
Nem meglepő, hogy a legtöbb a debütánst a KSI vonultatja fel, hiszen a sportiskolások férficsapata az utánpótlásra épül, ráadásul tavaly a második vonalban szerepelt a gárda, így akkor nem volt lehetőség az élvonalbeli percek gyűjtésére. Horváth János vezetőedző a mostani pontvadászatban tizenhárom olyan ígéretet küldött a vízbe, aki addig még nem játszott az ob I-ben, és a KSI-hez köthető a bajnoki idény legfiatalabb szereplője is: Rabb Benedek februárban az OSC ellen még 14 évesen lehetett ott a medencében.
Az OSC-ben egyébként Varga Dániel már nyolc játékost is érdemesnek tartott a premierre. Persze, ezekért a momentumokért alaposan meg kell dolgozniuk a reménységeknek az edzéseken, korosztályos meccseken. Amikor kell, és adódik rá lehetőség, akkor a bajnoki címvédő FTC-ben is eredményesen segítik a fiatalok a válogatott kiválóságokat. Varga Zsolt vezetőedző ebben az évadban eddig hét játékost tett élvonalbeli pólóssá, míg Vincze Balázs az UVSE-ben, valamint Szlobodan Nikics a Vasasban egyaránt hat fiatalnak szavazott bizalmat először.
Az ob I-ben már nincs olyan egyesület, amely legalább egy fiatalt ne avanzsált volna első osztályú játékossá ebben a kiírásban. Fontos megjegyeznünk, hogy cikkünk csupán érdekességként foglalkozik az adatokkal. A debütáló fiatalok száma önmagában nem ad visszajelzést a klubokban folyó nevelőmunka minőségéről.
(Kiemelt képünkön: Haverkampf Bence a német Spandauból Magyarországra igazolt, és az FTC-ben lett ob I-es játékos Forrás: fradi.hu)