Tenisz: Kincses Kolos jó úton halad a korosztályos elit felé

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2023.03.31. 09:02
Címkék
Kiváló formában kezdte az évet a 16 éves teniszező, Kincses Kolos: előbb első számú játékosként ötödik helyhez segítette az U16-os válogatottat a fedett pályás korosztályos Európa-bajnokság nyolcas döntőjében, majd felnőtt magyar bajnok címet ünnepelhetett. Edzőjét, Babos Csabát – a Billie Jean King-kupa-válogatott korábbi kapitányát – kérdeztük a fiatal ugrásszerű fejlődésének hátteréről.

Az idei esztendőt megelőzően legutóbb öt évvel ezelőtt fordult elő, hogy két magyar csapat is kvalifikálta magát a teniszezők fedett pályás utánpótlás Európa-bajnokságára. Februárban – az U16-os fiú- és az U14-es leányválogatottnak köszönhetően – ismét két nyolcas döntőben volt érdekeltek a magyar utánpótlás: az U14-es lányok a hatodik, az U16-os fiúk az ötödik helyen végeztek a kontinenstornán.

A fiúk jó szereplésében oroszlánrészt vállalt Kincses Kolos, aki a válogatott éljátékosaként a hat egyes meccséből ötöt megnyert,

(a selejtezőkön és a döntőben összességében), és két párossikerből is kivette a részét. Ez után hazai porondon, a pécsi fedett pályás országos bajnokságon folytatta, és a saját korosztálya mellett a felnőttek között is aranyérmes lett. (A teljes képhez hozzátartozik: a legjobb hazai játékosok nem indultak az ob-n.) Az MTK Budapest fiatalja az elmúlt időszakban már új környezetben, a Nemzeti Edzésközpontban készül, ahol

Fekete Rudolf és Babos Csaba, a női válogatott nemrégiben lemondott szövetségi kapitánya egyengeti az útját.

„Egy ideje már nyomon követem Kolos karrierjét, alkalmanként korábban is foglalkoztam vele, amikor még elsősorban a Budapesti Tenisz Centrumban készült, de bejárt a NEK-re is, hozzánk. Majd az elmúlt időszakban már kizárólag a NEK-en edz, és december óta pedig szorosabbá vált az együttműködésünk  – mondta Babos Csaba az Utánpótlássportnak. – Fekete Rudolf kollégámmal közösen készítjük fel őt, és felváltva utazunk vele a nemzetközi versenyekre.

Az idei fő célunk, hogy az U16-os Masters-versenyre, vagyis a korosztály nyolc legjobb európai játékosa közé beverekedje magát.

Jelen pillanatban a negyedik helyen áll ebben a versenyben. Eközben persze az ITF Touron is szerepel majd, és bízom benne, hogy lassanként a junior-világranglistán is egyre feljebb kapaszkodik. Tizenkétévesen Kolost már Európa legjobbjai között jegyezték a korosztályban, viszont az elmúlt egy-két évben némi visszaesés volt tapasztalható nála, nem fejlődött a kellő ütemben, úgy gondolom, emiatt is válthatott, és jött végérvényesen a NEK-re.”

Legjobb magyarként Kincses pillanatnyilag a 20. az U16-os európai ranglistán. (Az U18-as ITF-lajstromban a 760.). Ha így folytatja, jó eséllyel pályázik arra, hogy hamarosan junior Grand Slam-tornán is kipróbálja magát. A hazai fiúutánpótlás mostani mezőnyéből neki lehet erre a legnagyobb esélye, egy-két év elteltével. Kolos a múlt heti, spanyolországi (első kategóriás) U16-os Tennis Europe-versenyen az elődöntőig jutott.

„Szeretnénk, ha az év végére a 250–300. hely környékén lenne az ITF-rangsorban – így Babos. – A Nemzeti Edzésközpontban minden adott a fejlődéséhez.

többek között Fucsovics Marcival, Piros Zsomborral vagy Marozsán Fábiánnal is gyakorolhat,

és ezekből a tréningekből rengeteget profitálhat. Fekete Rudi és jómagam felelünk a tenisz szakmai részéért, emellett Vaskó Balázs erőnléti edzőként, illetve Bartha Kincső fizioterapeutaként segíti őt, szóval a komplett NEK-es edzői team mögötte áll.”

(Kiemelt kép forrása: MTSZ)

Legfrissebb hírek

Szalah bemutatkozott, a Trabzonspor döntetlennel hangolt a Fradi elleni El-párharcra

Minden más foci
7 perce

U20-as világbajnok és Magyar Kupa-győztes védőt igazolt a Kispest-Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 perce

Niké Liga: Szánthó Regő duplázott a Zsolna ellen

Minden más foci
13 perce

Venyercsán Bence: Nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban

Atlétika
20 perce

Videó: Baráth Péter gólt szerzett, idegenben nyert az Olomouc

Légiósok
29 perce

NB III: a DEAC győzött a debreceni rangadón, a Haladás meg a szombathelyin

Labdarúgó NB II
50 perce

Nem született gól a Superliga első székely derbijén

Minden más foci
1 órája

Bronz után ezüst! Sárkány Zalán második lett 1500 gyorson az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
1 órája