Kézilabda: rangadók után tisztult a kép az U17-es leányélvonalban

Vágólapra másolva!
2023.03.15. 16:04
Címkék
Az elmúlt napokban a Keleti és a Nyugati csoportban is fontos mérkőzéseket rendeztek a négyes döntő kialakulásának szempontjából az U17-es élvonalbeli leány kézilabda-bajnokságban; a NEKA és a DVSC helye már biztosnak tűnik.

Rangadókon léptek pályára az elmúlt napokban az U17-es első osztályú leány kézilabda-bajnokság élmezőnyéhez tartozó csapatainak játékosai.

A Keleti csoportban a DVSC-Schaeffler továbbra is vezeti a tabellát, amely az egyetlen eddigi vereségét december elején szenvedte el idegenben a Ferencváros ellen (27–25).

A Győrvári Viktor vezette debreceni együttes azóta magabiztosan nyeri a meccseit, ám érdemes hátrafelé is figyelnie, hiszen az egy mérkőzéssel többet játszó FTC mindössze egy pont távolságra követi őket.

A fővárosiak fontos rangadót nyertek kedden, a forduló előtt velük azonos pontszámmal álló PC Trade Szegedi NKE csapatát verték az Népligetben remek játékkal 30–20-ra, így hét fordulóval az alapszakasz vége előtt lépéselőnybe kerültek a Final Fourt érő első két helyért zajló versenyfutásban. Huszáros hajrával – és egy adag szerencsével – a negyedik helyen érkező Praktiker-Vác is beleszólhat a versenybe, amelynek színeiben Kacsó Noémi utcahosszal vezeti a góllövőlistát, jelenleg 202 találattal állva.

Nyugaton néhány nappal ezelőtt az első két helyezett csapott össze: a NEKA a Győri ETO-t fogadta, és győzte le 32–26-ra, így gyakorlatilag a négyes döntős helyét is bebiztosította.

Ifj. Kiss Szilárd együttese mind a tizennyolc bajnokiját megnyerte idáig az alapszakaszban, míg az őket négy pont távolságból követő győriek is jó helyzetből várhatják a hajrát, hiszen ugyanekkora különbséggel vezetnek a harmadik Siófok KC előtt, amelyet február közepén idegenben győztek le két góllal. 

Az alapszakasz keleten és nyugaton is május végén fejeződik be.

(A kiemelt képen: a DVSC-s Tóth Fruzsina támadásban / Forrás: DVSC Kézilabda Akadémia)

Legfrissebb hírek

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
18 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 órája

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
1 órája

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
1 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
1 órája

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
2 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik