Kézilabda: edzőmeccseken szerepeltek a korosztályos fiúválogatottak

2023.03.11. 20:50
Címkék
A junior, az ifjúsági és a serdülő fiú kézilabda-válogatott is győzött a szombati felkészülési mérkőzésén.

A korosztályos leányválogatottak után ezen a héten a fiúkon volt a sor, hogy a nemzeti csapattal készüljenek edzőtáborok keretében. A juniorok Siófokon gyakoroltak az elmúlt napokban, majd ők voltak a házigazdái a városban megrendezett Négy Nemzet-tornának, amelyen az elődöntőben a spanyolok korosztályos legjobbjaival csaptak össze. Bár a Sótonyi László szövetségi edző által vezetett együttes a félidőben még háromgólos előnyben volt, végül 31–31-re végzett, a hétméteresek pedig az ellenfél javára döntöttek. A hazaiak legeredményesebbje az FTC-s Imre Bence lett, nyolcszor talált a spanyol hálóba.Sótonyi László szövetségi edző által vezetett együttes a félidőben még háromgólos előnyben volt, végül 31–31-re végzett, a hétméteresek pedig az ellenfél javára döntöttek. A hazaiak legeredményesebbje az FTC-s Imre Bence lett, nyolcszor talált a spanyol hálóba.

A harmadik helyért Szlovénia együttesét kellett felülmúlniuk, ami sikerült is. A fiatalok végig vezetve diadalmaskodtak, bár a szemszögükből dominánsabb első félidő után a szlovénok szorossá tették az összecsapást. A magyarok nem inogtak meg, végül három góllal múlták felül a vendégeket, és szerezték meg a bronzérmet. Imre Bence az elődöntőhöz hasonlóan szombaton sem spórolt a gólokkal, hatot rámolt be a szlovénoknak, a csapatból ő szerezte a legtöbbet.

A tornát a portugál válogatott nyerte, amely óriási izgalmak után győzte le egy góllal a spanyolokat a fináléban.

A siófoki junior Négy Nemzet-torna programja:

Március 10., 16:00
Magyarország–Spanyolország 34–36 (20–17, 31–31) – hétméteresek után
Március 10., 18:00
Szlovénia–Portugália 33–35 (16–16, 31–31) – hétméteresek után
Március 11., 16:00
Magyarország–Szlovénia 32–29 (17–14)
Március 11., 18:00
Spanyolország–Portugália 32–33 (16–17)

Portugália felé vette az irányt a hét közepén az ifjúsági válogatott, amely hétfőtől Gyálon készült: Kárpáti Krisztián együttese Portóban csapott össze egymás utáni napokon a házigazdákkal. Mindkétszer rendkívül szoros küzdelem alakult ki, amelyből pénteken a portugálok jöttek ki jobban, míg szombaton sikerült a visszavágás a magyar fiataloknak, és egy góllal fölülmúlták a vendéglátóikat.

Az ifjúsági fiú kézilabda-válogatott heti portugáliai mérkőzései:

Március 10.
Portugália–Magyarország 35–34
Március 11.
Portugália–Magyarország 32–33

A legfiatalabbak, azaz a serdülők Mátraházán látták vendégül a román korosztályos válogatottat, ahol erődemonstrációt tartottak: pénteken 51–29-re, szombaton 40–28-ra diadalmaskodtak.

(A kiemelt képen: a magyar ifjúsági fiúválogatott / Forrás: MKSZ)

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
2 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
3 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
3 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
3 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
4 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
5 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik