Jégkorong: pénteken kezdődnek az U18-as élvonal elődöntői

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.03.23. 20:52
Címkék
Szerdán fejeződtek be a negyeddöntők, pénteken pedig már kezdődnek az elődöntők: három fővárosi és egy fehérvári csapat várja a legjobb négy küzdelmeit az U18-as élvonalbeli jégkorongbajnokságban.

Míg az U14-es, az U16-os és az U21-es első osztályú bajnokságban már a finálék is elkezdődtek (a legfiatalabbak esetében már győztest is hirdettek), addig az U18-as élvonalban ezen a héten értek véget a negyeddöntők, kialakult a legjobb négy csapat mezőnye. a legfiatalabbak esetében már győztest is hirdettek), addig az U18-as élvonalban ezen a héten értek véget a negyeddöntők, kialakult a legjobb négy csapat mezőnye. 

A párharcok első meccseit hétfőn rendezték: az egyetlen idegenbeli győzelmet a FEHA19 aratta, 9–2-re ütötte ki a DVTK Jegesmedvék Akadémia korosztályos együttesét. A vendégek már az első harmadban négygólos előnybe kerültek, majd a hajrában még pár lapáttal rátettek az előnyükre, így a visszavágó előtt eldöntötték a továbbjutás kérdését. A két nappal későbbi összecsapás az odavágóhoz hasonlóan indult: Fehérváron 12 perc után már 2–0-ra vezetett a FEHA19, amit sikerült kiegyenlítenie a miskolciaknak; 2–2-vel fejeződött be a mérkőzés. 

A Vasas két magabiztos győzelemmel lépett tovább az alapszakasz második vonalát megnyerő FTC-Telekom ellen: az angyalföldiek előbb 7–1-re, majd 6–1-re múlták felül a zöld-fehér riválisukat, és a korábban említett három korosztály után az U18-asok között is egyedüli, nem akadémiai csapatként jutottak be az elődöntőbe. Az alapszakaszgyőztes Budapest Jégkorong Akadémia Debrecenben nem bírt a DEAC Jégkorong Akadémia fiataljaival, 3–3 után jöhetett a visszavágó. A fővárosban viszont érvényesült a papírforma, a BJA 8–1-re nyerte a visszavágót: már az első 20 perc során ötgólos előnybe kerültek, így komoly izgalmak nem maradtak a folytatásra. Az Újpesti Jégkorong Akadémia játékosai ugyanilyen arányban (8–1) verték a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát, míg a visszavágón 3–1-es fővárosi diadal született.

Az elődöntők első mérkőzéseit pénteken, a visszavágókat vasárnap rendezik; a részletes program ITT érhető el.
Az U18-as élvonalbeli jégkorongbajnokság elődöntői:

FEHA19–Újpesti Jégkorong Akadémia
Vasas–Budapest Jégkorong Akadémia

(A kiemelt képen: ünnepel a Budapest Jégkorong Akadémia U18-as csapata / Forrás: BJA) 

Legfrissebb hírek

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
9 perce

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
27 perce

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
29 perce

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
30 perce

Még nincs 21 éves, de már öt gólban játszott döntő érdemeket ezen a vb-n

Foci vb 2026
32 perce

Csaknem 25 millió forintot nyert egy Pest vármegyei Tippmix-játékos

Foci vb 2026
32 perce

Manzambi egy olyan listán lett ötödik, amelyet Pelé vezet – statisztikák

Foci vb 2026
45 perce

Michael Oliver nyitja a nyolcaddöntőket

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik