Jégkorong: az akadémiákkal is felveszi a harcot a Vasas

2023.03.07. 19:39
Címkék
A Vasas – egyedüli nem akadémiai klubként – az U21-es, az U16-os és az U14-es élvonalban is bejutott az elődöntőbe, a két idősebb korosztályban pedig akár a döntőbe kerülés is összejöhet az angyalföldieknek.

Több korosztályos élvonalbeli jégkorongbajnokság is a célegyeneséhez közelít, egyre inkább körvonalazódik, mely csapatok játszhatnak majd az aranyéremért, és kik lesznek azok, akik a harmadik hely megszerzéséért szállhatnak harcba. Az U14-es első osztályú kiírás tart a legelőrébb az utánpótlás esetében, a fiatalok már az elődöntőket is befejezték, kialakultak a végső párosítások.

Az UTE és a MAC Budapest is magabiztosan jutott a döntőbe, előbbi az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiát búcsúztatta 3:0-s összesítéssel, összesen 22 gólt szerezve, míg a MAC a Vasast győzte le ugyanilyen arányban, szintén 22-szer betalálva. A finálé és a bronzmeccs első felvonását egyaránt március 16-án rendezik, a párharcok – az elődöntőhöz hasonlóan – az egyik fél három nyert mérkőzéséig tartanak. 

Az U16-osok bajnokságában is feljegyezhettük az első döntőst, az Újpesti Jégkorong Akadémia veretlenül (3:0) jutott tovább a FEHA19 ellen. A másik ágon a Vasas 2:1-re vezet a Budapest Jégkorong Akadémia ellen; a csapatok szerda este Angyalföldön újra találkoznak. Amennyiben a BJA nyer, a mindent eldöntő összecsapást vasárnap rendezik a Tüskecsarnokban. 

A legidősebbek (U21) között a jelenlegi állás szerint a FEHA19–DVTK Jégkorong Akadémia döntőre van a legnagyobb esély: a fehérváriak a Budapest Jégkorong Akadémia ellen vezetnek 2:0-ra, míg a miskolciak az eddigi két meccsükön egyaránt legyőzték a Vasas csapatát. A harmadik találkozókat csütrötökön játsszák a csapatok, így akár már a hét folyamán kialakulhat a döntő és a bronzmeccs párosítása.

Az eddigi teljesítmények közül érdemes kiemelni a Vasas korosztályos együtteseinek produkcióját, amelyek az említett három bajnokságban egyaránt egyedüliként verekedték be magukat a nem akadémiai csapatok közül az elődöntőbe, ráadásul az éremszerzésre is jó esélyük van.

(A kiemelt kép forrása: Vasas SC/Vasas Attila)

Legfrissebb hírek

Lévai Levente felkerült a bajnokok falára

Birkózás
9 perce

„Tudnék cifrábbat mondani az árulónál” – ETO-szurkolókat kérdeztünk korábbi edzőjükről

Labdarúgó NB I
29 perce

Vuelta: szlovén szenzáció a Calar Altón

Kerékpár
31 perce

A Kisvárda lecsapott a DVSC-től távozó középpályásra – hivatalos

Labdarúgó NB I
32 perce

Kajak-kenu ob: Szolnokon is győztek a poznani világbajnokok

Kajak-kenu
37 perce

A DVTK kölcsönvette a Honvéd támadóját – hivatalos

Labdarúgó NB II
59 perce

Négy között a lengyelek a női röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Úszás: Kárpáti Máté világbajnok 10 kilométeren

Utánpótlássport
1 órája