Vívás: magyar arany-, ezüst- és bronzérem csapatban a kadét Eb-n!

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.02.23. 19:07
Címkék
A magyar párbajtőröző fiúk arany-, a kardozó lányok ezüst-, míg a tőröző lányok bronzérmet szereztek csapatban a tallinni kadét vívó Eb harmadik versenynapján.

Tovább folytatódik a magyar szárnyalás a Tallinnban zajló kadét vívó Európa-bajnokságon.

A kontinensviadal csapatversenyeinek első napján hazánk fiataljai mindhárom fegyvernem viadalán a dobogóra álltak – a párbajtőröző fiúk annak a legtetejére. 

A Balázs Bence, Pelle Domonkos, Horváth Márk, Király Mátyás 

összeállítású párbajtőrcsapat az észteket, az izraelieket és a lengyeleket legyőzve jutott be a kadét Európa-bajnokság döntőjébe, amelyben az olasz együttessel találkozott. A Peterdi András által vezetett magyar fiúk jól kezdték a finálét, és folyamatosan növelték az előnyüket. Némi megtorpanásról csak akkor beszélhettünk, amikor 30:18-as vezetés után az olaszok öt pontra feljöttek, de ennél közelebb már nem kerültek a magyar egységhez. Az Eb-címet jelentő tust Pelle Domonkos vitte be. Az egyéni bronzérmes fiatal dinamikus megindulását követően addig nyújtózott, míg végül elérte ellenfelét, lendületében – na, meg örömében – pedig még a pástról is leszaladt. A magyar csapat 45:32-es sikerrel megérdemelten szerzett kadét Európa-bajnoki címet!

Balról: Balázs Bence, Horváth Márk, Pelle Domonkos, Király Mátyás Forrás: EFC
A Kónya Csenge, Domonkos Emese, Tóth Nadin, Csonka Dorottya

összetételű leány kardcsapat az izraeli, a német és a lengyel együttest nagyobb izgalmak nélkül múlta felül, és már készülhetett is a románok elleni döntőre. Az aranyért vívott mérkőzésen 15:13-as magyar vezetés után jöttek bele a románok, és egy 12:1-es etappal fordítottak. Innentől a magyar lányok futottak az eredmény után, és Tóth Nadin az utolsó előtti asszóban hat tusos különbségre hozta vissza a válogatottat (34:40), amolyan utolsó szalmaszálba kapaszkodva. Az végső párosításban megismétlődött „kicsiben” az egyéni Eb-döntő. Az aranyérmes Domonkos Emese és az ezüstérmes Amalia Covaliu küzdött az első helyért – persze, a román lány sokkal jobb pozícióból. Végül a nap utolsó asszóját Domonkos nyerte 6:5-re, de a döntő a románoké lett 45:40-nel. A lányok teljesítményét, a klubedzők és Kovács Laura válogatott edző munkáját így is hatalmas elismerés illeti. Ezüstéremmel gazdagodott a magyar kollekció. 

Balról: Csonka Dorottya, Kónya Csenge, Tóth Nadin, Domonkos Emese Forrás: EFC
A Kollár Anna, Badár Szonja, Sperka Jázmin, Papp Jázmin

alkotta leány tőrcsapat előbb a románok, majd a németek ellen nyert, az elődöntőben pedig nagyjából féltávig tartotta a lépést a lengyelekkel. Az összecsapás végül fölényes lengyel győzelmet hozott (45:24), így a magyar lányok a bronzért mehettek tovább a franciákkal. Az éremcsata elején a zsinórban nyolc tust jegyző Keren Aye révén magukhoz vették az előnyt a franciák, de a vezetésük nem tartott sokáig, mert Papp Jázmin hamar visszazárkóztatta a válogatottat, Badár Szonja fordított, Kollár Anna pedig csak növelte a különbséget. A párharc második felében a nyolctusos magyar előny kezdett állandósulni, és befejezőként az egyéni bronzérmes Kollár Anna volt a páston, amikor 44:41-es magyar győzelemmel véget ért a találkozó. A Salamon Beatrix irányította leány tőrválogatott kadét Eb-bronzot nyert. Az első helyet az egyéniben aranyérmes Vittoria Pinnával és az ezüstérmes Greta Collinivel felálló olaszok érdemelték ki a lengyelek elleni fináléban (45:36). 

Balról: Kollár Anna, Badár Szonja, Papp Jázmin, Sperka Jázmin Forrás: EFC

Pénteken a fiú kardozók és a tőrözők, valamint a leány párbajtőrözők csapatversenyeivel zárul a kadét Eb.

A kadét Eb első versenynapjának összefoglalója: Domonkos Emese kadét Európa-bajnok!
A kadét Eb második versenynapjának összefoglalója: Rubin Mattia és Vajda Oszkár is kadét Európa-bajnok!
A kadét és junior Európa-bajnokság folyamatosan frissülő eredményei ITT érhetők el.

(Kiemelt képen: a párbajtőröző fiúk öröme Forrás: EFC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik