Vízilabda: ismét nagy sportélményt adhat a Komjádi-kupa

2023.01.24. 19:24
Címkék
Szerdán kezdődik a hazai vízilabda férfiutánpótlásának legrangosabb tornája, a Komjádi-kupa.

Szerdán a Pécs és a Szentes találkozójával startol az idei Komjádi-kupa, amely évek óta

a hazai vízilabda férfiutánpótlásának legrangosabb tornája 

– számol be az itthoni sportági szövetség honlapja. A részvételre most is a tizennégy ob I-es csapattal rendelkező egyesület jogosult, a kupán a 2000-ben vagy a később született fiatalok ugorhatnak vízbe. A torna egyenes kieséses rendszerben zajlik, a két tavalyi döntős, a címvédő Budapesti Honvéd és a Ferencváros kiemelt az első körben.

A tájékoztatás szerint a kupát már évek óta 25 méterre írják ki, így lesz ez most is, emellett alkalmazni fogják azokat a szabálymódosításokat is, amelyeket az országos korosztályos bajnokságok tavaszi szakaszában, és ahogyan a nyári utánpótlás-világversenyeken is játszanak majd a válogatottak. Továbbá az új kétméteres szabály is érvényes lesz.

Tavaly emlékezetes döntőben nyert a Honvéd az FTC ellen Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ

„Évek óta szeretnénk egy nagyon komoly Komjádi-kupa-sorozatot hét-nyolc-tíz alapszakasz-mérkőzéssel, de annyira erős a versenynaptár, hogy erre nincs lehetőség – mondta Cseh Sándor utánpótlás szakmai vezető a waterpolo.hu-nak. – A világversenyek összenyomják a bajnokságokat, nincs elég idő, szabadnap, így minimalizálni kell a mérkőzésnapokat. Meg van kötve a kezünk, három-négy alkalmat tudunk elcsípni, ráadásul a játékosok nagy része az ob I-ben játszik.

Mindezek ellenére így is nagyon izgalmas, nagy presztízsű ez a sorozat, a Honvéd tavalyelőtti bronzérme, majd ezt megfejelve a tavalyi győzelme nagy érzelmi pluszt jelentett sokak számára.

Számomra mindegy, ki nyeri a Komjádi-kupát, de a tavalyi döntő valóban az egyik legnagyobb sportélmény volt az utóbbi időszakból. Ha csak pár napig is tart, és ha a lebonyolításából adódóan nem is feltétlenül igazságos a kupa, mégis komoly sportértéke van és a hazai vízilabdázás egyik csúcseseményévé vált. Most is színvonalas végjátékra lehet számítani.”

Tavaly a Honvéd 1–5-ről fordította meg az emlékezetes döntőt, és nyert 12–11-re a Ferencváros ellen.

A Komjádi-kupa első fordulójának párosítása:
Január 24., szerda:
PSN Zrt. PVSK–Legrand-Szentes - 11:15
Január 29., vasárnap:
KSI SE–Szolnoki Dózsa - 10:00 (Széchy-uszoda)
Tigra-ZF Eger–Genesys OSC Újbuda - 10:00
BVSC-Zugló–PannErgy-Miskolci VLC - 10:00
Kaposvári VK–Vasas SC - 11:00
UVSE–Szegedi Vízipóló Suli - 13:00 (Komjádi)

(Kiemelt fotó: Kovács Anikó/MVLSZ)

Legfrissebb hírek

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
13 perce

Wimbledon: Chwalinska meccslabdánál megsérült, és ki is esett az első fordulóban

Tenisz
14 perce

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
32 perce

A Győri fivérek távoztak a Ferencvárostól és Győrbe igazoltak

Kézilabda
33 perce

David Beckham a vb-meccsek mellett a wimbledoni tenisztornára is eljutott

Foci vb 2026
48 perce

Vb 2026: Halálosan megfenyegették a lemondott dél-koreai kapitányt

Foci vb 2026
55 perce

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
1 órája

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik