A hónap utánpótlásedzője: dr. Woth Péter nyerte a decemberi díjat

Munkatársunktól utanpotlassport.huMunkatársunktól utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.01.20. 17:01
Címkék
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője decemberi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím dr. Woth Péter kézilabdaedzőé lett.

Az idén alapított díj tizenkettedik – egyben a második évad negyedik – kiírásának három jelöltje Galli Zsolt vívó-, Pázsy Ferenc asztalitenisz- és dr. Woth Péter kézilabdaedző volt.Galli Zsolt vívó-, Pázsy Ferenc asztalitenisz- és dr. Woth Péter kézilabdaedző volt.

A kuratórium döntése alapján a decemberi elismerést – és az azzal járó 200 ezer forintot – a Nemzeti Kézilabda Akadémia U19-es leánycsapatának vezetőedzője, az ifjúsági leányválogatott egyik szakvezetője vehette át.

A díjazott harminc éve kezdett edzősködni a Szolnoki Olajbányász serdülőcsapatánál. A leghosszabb ideig Szombathelyen dolgozott, 1994 és 2011 között, a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia szakmai stábját 2016 óta erősíti. Klubszinten dobogós helyek sorát ünnepelhetette már edzőként, az utánpótláskorú játékosok alkotta NEKA felnőttcsapatával NB I/B-t, a fiatalabbakkal serdülő és ifjúsági bajnokságot is nyert. Ami az 54 esztendős Woth-nak az utánpótlás leányválogatottakkal az edzői team tagjaként elért eredményeit illeti: U17-ben Európa-bajnok (2021), Eb-harmadik (2017) és EYOF-győztes (2017), míg U18-ban vb-ezüst (2018) és -bronzérmes (2022).

Decemberben a NEKA U19-es leánycsapatával hibátlanul zárta a korosztályos élvonalbeli bajnokság Nyugati csoportjának őszi szezonját (11 mérkőzésen 11 győzelem a félév mérlege), és az együttes természetesen az első helyről várja a folytatást. A szakembernek a klub mellett a válogatottal is akadt feladata: az ifjúsági leánycsapat – a vezetőedző, Bohus Beáta távollétében Woth vezetésével – megnyerte a lengyelországi Olimpiai Reménységek versenyét, két győzelemmel és egy vereséggel.

A díjátadón a Magyar Edzők Társaságát Molnár Zoltán elnök, a Porsche Hungariát Bujáki Zsolt kommunikációs igazgató, az Utanpotlassport.hu-t Bruckner Gábor főszerkesztő képviselte; mellettük Mocsai Tamás, a korábbi 190-szeres válogatott kézilabdázó, a NEKA ügyvezetője méltatta a kitüntetett munkáját.

Dr. Woth Péter az edzői csapatmunka fontosságát emelte ki a díjátadó ünnepségen Fotó: Mura László

„Mindannyiunk példaképe vagy – fordult a díjazotthoz Molnár Zoltán, majd hozzátette: – Woth Péter nemcsak edzőként, hanem tanárként, sporttudósként is dolgozik, ily módon mintát szolgáltat a kollégáinak arra, hogy az edzői hivatás a mai világban a sokoldalúságról szól, a legmagasabb szintű felkészültséget igényli.”

„A kívülállónak az a benyomása, hogy mind technikailag, mind a fizikai jellemzőit illetően hihetetlen fejlődésen megy át a kézilabdasport. Márpedig azért, hogy lépést tartsunk mindezzel, az utánpótlásedzők tehetik a legtöbbet – emelte ki Bujáki Zsolt.

Mocsai Tamás is értékelte a NEKA edzőjének kitüntető címét. „A díj visszacsatolás az akadémiánkon zajló munka sikerességéről is. Ami Pétert illeti: őt kifejezetten szeretik a tanítványai, és úgy gondolom, egy fiatalokkal foglalkozó tréner ennél nem kívánhat többet.

Mi a nap 24 órájában edzők vagyunk a NEKA-n, ha kell, fogorvoshoz visszük a gyereket, ha kell, elkísérjük az érettségire. Nagyszerű kollégákkal dolgozom Balatonbogláron, olyan csapat tagja vagyok, amelynek tagjai sosem féltékenykednek, sokkal inkább segítik egymást. Úgyhogy ez az elismerés igazi teammunka eredménye

összegzett Woth Péter.

(Kiemelt képünkön, balról: Bujáki Zsolt, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója, Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társasága elnöke, a decemberi győztes dr. Woth Péter, Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezetője, Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője / Fotó: Mura László)

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
34 perce

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
47 perce

A nagyon könnyűektől a nagyon nehezekig – 10 kérdés a téli olimpiák történetéből

Téli sportok
48 perce

Pályakerékpáros Eb: Lovassy nem jutott tovább 1 kilométeren

Kerékpár
50 perce

Milánó 2026: Japán új éremcsúcsot szeretne elérni

Téli sportok
1 órája

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
1 órája

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
1 órája

Légiósok: távozott Tóth Balázsék edzője

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik