Torna: a fiúktól eltérően a lányok kiugró siker nélkül zártak idén

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2022.12.05. 18:00
Címkék
Ugyan a látványos sikerek elmaradtak a magyar leány tornászoktól az idei legfontosabb nemzetközi versenyeken (ifjúsági Eb, EYOF és Gymnasiade), Jordanov Zoltán szakmai igazgató szerint nincs ok a csalódottságra, a realitást tükrözik a helyezések. Emellett a szakvezető örömteli fejleményként kiemelte: az utánpótlásbázist jelentő alsóbb korosztályokban pozitív folyamatokat lát elindulni az elmúlt időszakban.

Mint beszámoltunk róla, rég nem várt nemzetközi sikereket hozott az év a tornászutánpótlásnak: Molnár Botond egyéni összetettben ifjúsági Európa-bajnoki címet ünnepelhetett, ráadásul első magyar fiú tornászként ebben a korosztályban. Ugyanakkor a győri reménység szenzációszámba menő, müncheni Eb-aranya mellett is számos szép eredmény született 2022-ben, viszont a kiemelkedő sikerek zöméért elsősorban a fiúszakág felelt. A lányok közül az EYOF-on és az ifjúsági Európa-bajnokságon egyaránt Czifra Bettina Lili zárt a legjobban egyéni összetettben: az európai ifjúsági olimpiai fesztiválon 14., a kontinensversenyen 13. lett, utóbbin a gerenda szerenkénti döntőjében a hetedik helyen végzett. A csapatversenyben a válogatott Besztercebányán a tizedik, Münchenben a kilencedik helyen végzett.Mint beszámoltunk róla, rég nem várt nemzetközi sikereket hozott az év a tornászutánpótlásnak: Molnár Botond egyéni összetettben ifjúsági Európa-bajnoki címet ünnepelhetett, ráadásul első magyar fiú tornászként ebben a korosztályban. Ugyanakkor a győri reménység szenzációszámba menő, müncheni Eb-aranya mellett is számos szép eredmény született 2022-ben, viszont a kiemelkedő sikerek zöméért elsősorban a fiúszakág felelt. A lányok közül az EYOF-on és az ifjúsági Európa-bajnokságon egyaránt Czifra Bettina Lili zárt a legjobban egyéni összetettben: az európai ifjúsági olimpiai fesztiválon 14., a kontinensversenyen 13. lett, utóbbin a gerenda szerenkénti döntőjében a hetedik helyen végzett. A csapatversenyben a válogatott Besztercebányán a tizedik, Münchenben a kilencedik helyen végzett.

Nem állítom, hogy gyengén szerepeltek a lányok, az eredmények a jelenlegi helyünket tükrözik. Az Eb-n például kifejezetten elégedett voltam a teljesítményükkel: szép gyakorlatokat láttam, minimális hibákkal.

Csupán pár tized ponton múlott, hogy a csapat nem végzett előrébb, illetve további két tartalékunk is volt a finálékban – mondta Jordanov Zoltán, a női utánpótlás szakmai igazgatója az Utánpótlássportnak. – A legnagyobb gondunk, hogy rendkívül kevés lány jut el az ifjúsági korosztályig, nagyon szűk a merítés. Czifra Liliék kiöregedésével nagyjából nyolcra csökken a jövő évi korosztályos vébén, illetve az EYOF-on számításba vehető fiatalok száma. Jellemzően a felhozatal minősége és mennyisége is sajnos nagyon hullámzóan szokott alakulni a leányszakágban, az egyik évjárat kifejezetten erős, a következő pedig lehet, hogy jóval gyengébb. Jó hír viszont, hogy a fiatalabb korosztályokban már biztatóbb a helyzet, sok a serdülő-, gyerek- és zsebibabatornászunk, technikailag is kellőképpen képzettek, valamint fizikailag is sokat fejlődtek a gyerekek, szóval jól halad az a program, amit az elmúlt években az utánpótlásbázis szélesítése érdekében indítottunk. Bár az ifjúsági korcsoport pillanatnyilag foghíjasnak tűnik,

a hátország jobb képet fest.

Reméljük, a mostani mennyiség minőséggel is párosul a jövőben.”

(Kiemelt képünkön: Czifra Bettina Lili az ifjúsági Európa-bajnokságon / Forrás: duol.hu)

Legfrissebb hírek

„Annak van értéke, amiért megdolgozol” – interjú a hetvenéves Hargitay Andrással

Képes Sport
30 perce

Optimistán várja a magyar női kosárlabda-válogatott az utolsó csatát a vb-selejtezőtornán

Kosárlabda
39 perce

Bízzuk Rossira! — Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Valter és a büszkeségünk – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
7 órája

Keddi sportműsor: BL-nyolcaddöntő; utolsó vb-selejtezőjét játssza a magyar női kosárválogatott

Minden más foci
7 órája

Makreckis: Egy álmom válna valóra a nyolc közé jutással; Per Johansson: Előbb győzzük le a Fradit, utána számolgatunk

E-újság
7 órája

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
8 órája

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik