Atlétika: Horváth Máté a nehezebb gerellyel is 70 méter fölé vágyik

2022.12.26. 18:11
Címkék
Az U18-as Eb-ezüstérmes gerelyhajító, Horváth Máté jövőre korosztályt vált, és már a 800 grammos szerrel bizonyíthat.

A Magyar Atlétikai Szövetség az idén Horváth Mátét választotta az év legjobb ifjúsági versenyzőjének. A 17 éves gerelyhajító legemlékezetesebb versenye a júliusi U18-as Európa-bajnokság volt Jeruzsálemben.Horváth Mátét választotta az év legjobb ifjúsági versenyzőjének. A 17 éves gerelyhajító legemlékezetesebb versenye a júliusi U18-as Európa-bajnokság volt Jeruzsálemben.

Az Eb-döntőben a Veresegyház VSK akkor még 16 esztendős fiatalja az első kísérletére 73,72 métert hajított, ezzel négy sorozaton át vezette a finálét. Sőt, egyre inkább bizakodhattunk az aranyéremben, hiszen a döntőben csupán négy olyan vetélytárs volt, aki jobb egyéni csúccsal büszkélkedett a magyar fiúénál, és ebből ketten nem jutottak be a nyolc közé. A finn Topi Parviainen aztán az ötödik körben 75,98 méterre juttatta a szert – átvéve a vezetést –, az utolsó körben pedig parádés 84,52 méteres U18-as Európa-csúcsot dobott. Az édesapja, Horváth Gergely által felkészített ígéret teljesítményénél azonban nem akadt másik jobb a mezőnyben, így

Horváth Máté bravúros ezüstérmet szerzett az Eb-n.

„Csodálatos érzésekkel gondolok vissza az Eb minden pillanatára – idézi Máté az atletika.hu. – Büszkeséggel tölt el, hogy én is ott lehettem.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen eredményt fogok elérni.

A célom az volt, hogy előbb a selejtezőből bejussak a döntőbe, majd ott a legjobb nyolcba kerüljek. Ez volt az első világversenyem, így sem méterbeli, sem helyezésbeli céljaim nem voltak. A fő szempont az volt, hogy élvezzem a versenyzést. Sikerült is megélnem a pillanatot, így lettem már az első, 73,72 méteres dobásommal ezüstérmes.”

A sokra hivatott gerelyhajító az idén 73,93 méterig jutott a 700 grammos szerrel, jövőre pedig az U20-as korosztályban bizonyíthat a 800 grammos felnőttszerrel. Az U20-asok Eb-jét ráadásul ugyanúgy Jeruzsálemben rendezik.

„Az elmúlt két évben a diákolimpiákon már próbáltam dobni a felnőtt gerellyel, így

bízunk benne, hogy már az első évemben hetessel fog kezdődni az eredményem,

vagyis hetven méter feletti eredményt fogok elérni. Szeretnénk jó alapot a 2024-es évre, amikor a következő nagy versenyemet, a perui U20-as világbajnokságot rendezik majd.”

(Kiemelt kép forrása: atletika.hu)

Legfrissebb hírek

Harmadszor nyerte meg a Békéscsaba a női röplabda Magyar Kupát

Röplabda
13 perce

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
15 perce

Az Everton fontos meccset nyert a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
20 perce

Több mint 22 ezren tekintették meg szombaton a Bajnokok Ligája trófeáját a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
40 perce

A Cremonese 15 forduló után újra bajnokit tudott nyerni; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
49 perce

Négy arany maradt a hazai ringben a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
54 perce

Öt góllal kikapott az Odensétől, nagy bravúr kellene a DVSC-nek a női kézi BL-ben a negyeddöntőhöz

Kézilabda
1 órája

Molnár Attila a 6. helyen végzett a toruni fedett pályás atlétikai vb-n

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik