Sportlövészet: kislányok nagy versenye volt a Hungarian Open

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.11.22. 16:32
Címkék
Ferik Csilla csupán 14, Kálóczi Regina pedig mindössze 15 évesen remekelt a Hungarian Open nemzetközi sportlövőversenyen.

A hazai fiatalok is remekül szerepeltek a múlt hét végi Hungarian Open elnevezésű nemzetközi sportlövőviadalon. A fővárosi Fehér úti Nemzeti Lőtéren rendezett 10 méteres versenyen a korosztályos ígéretek külön és a felnőttekkel közös mezőnyben is próbára tették magukat. Az utánpótláskorúak közül a 18 éves Rédecsi Máté a felnőtt légpisztolyosok megméretésén tudott aranyat nyerni, viszont nála jóval fiatalabb sportlövők is figyelemreméltó teljesítményt nyújtottak a három nap alatt.Rédecsi Máté a felnőtt légpisztolyosok megméretésén tudott aranyat nyerni, viszont nála jóval fiatalabb sportlövők is figyelemreméltó teljesítményt nyújtottak a három nap alatt.

A MATE-GEAC-ban edződő

Ferik Csilla mindössze 14 évesen állt helyt nagyszerűen a légpuskás mezőnyben.
A 14 éves Ferik Csilla (elöl) izgalmas döntőt vívott Tóth Annával Forrás: MSSZ

Sőt, a 2008-as születésű reménység a juniorok alapversenyét serdülőként nyerte meg 628.3 körrel, majd a nyolcas döntőben a második helyen került az aranycsatába, melyben végül 17–13-ra maradt alul Tóth Annával szemben. Vasárnap Csilla a legfiatalabb indulója volt a több, mint harminc főt felvonultató felnőttviadalnak, és az alapversenyben bemutatott 627.2 körével nemcsak bejutott a nyolc közé, hanem végül a bravúros negyedik helyet érdemelte ki.

Nála csak egy évvel született korábban

a 15 esztendős Kálóczi Regina, aki a pisztollyal kötött jó barátságot.
Kálóczi Regina a pisztolyos szakág egyik sokra hivatott képviselője Forrás: MSSZ

A Keszthelyi Erdész LK-t erősítő tinédzser első éves ifjúsági versenyzőként 570 körrel második lett a légpisztolyos juniorok alapversenyében, majd a nyolc között a legjobb eredménnyel harcolta ki az aranyért zajló mérkőzésen való részvételt. Ott csak a versenyszám junior Európa-bajnoka, a nála három évvel rutinosabb Jákó Miriam tudta legyőzni 16–10-re. Regina aztán a felnőttek között is megcsillogtatta tudását: 562 körrel (csupán belső tízesekkel lemaradva a döntőről) az előkelő tizedik helyen zárt a rangos Hungarian Openen.

(Kiemelt kép forrása: MSSZ)

Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
5 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
6 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
6 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
7 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik