Konferencia: miért marad el fiatalok erőnléte a nemzetközi mezőnyétől?

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.11.28. 15:45
Címkék
Miért marad el a felnőttkorba lépő fiatal sportolóink többségének erőnléte, fizikai állapota a nemzetközi élvonalban szereplő kortársaikétól? Milyen hibák jellemzik az utánpótláskorúak kondicionális felkészítését? Többek között erről is szó lesz azon a konferencián, amelyet Egy nap az utánpótlásért címmel rendez az Utanpotlassport.hu szerkesztősége a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével december 8-án, a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában.

A december 8-án a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában tartandó,

Egy nap az utánpótlásért

című, egész napos szakmai eseményen ezúttal is klasszis előadók beszélnek majd a korosztályos sportot érintő aktualitásokról, legfontosabb ügyekről. A konferencia rangját jelzi, hogy annak fővédnöke Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár lesz.

Az egész napos rendezvény egyik programpontjaként korszerű módszerek a fiatal sportolók erőnléti felkészítésében címmel Sáfár Sándor, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem docense, a Nemzeti Sportügynökség projektigazgatója és Pozsonyi Zsolt erőnléti edző, a férfi vízilabda-válogatott szakmai stábjának tagja tart bizonyára nagy érdeklődést kiváltó előadást.

Szó lesz az általános problémákról, amelyek a fiatal sportolók fizikai felkészítését jellemzik, és arról is, hogy miért döntő fontosságú az életkori sajátosságoknak megfelelő erőfejlesztés fontossága.

A Magyar Edzők Társasága 10 kreditpontot ír jóvá a Kiemelt Edzői Programban, az Utánpótlás Edzői Programban, illetve a Gerevich Aladár Sportösztöndíj Programban résztvevő edzőknek, de a rendezvényen természetesen bárki részt vehet.

A szendvicsebéddel egybekötött konferenciára az https://utanpotlaskonferencia.hu/ oldalon lehet jelentkezni, ahol a részletes program mellett a részvételi feltételek is megtalálhatók. 

(A kiemelt kép forrása: Pozsonyi Zsolt/Facebook)

Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
11 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
32 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
36 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
58 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik