Darts: négy magyar érem a budapesti utánpótlás Eb első napján

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2022.07.14. 21:28
Címkék
Gyorsan felvették a ritmust a fiatal magyar dartsozók a hazai rendezésű utánpótlás Európa-bajnokságon: a csütörtöki, első versenynapon máris négy érmet szereztek.

Nem kellett sokat várni abudapesti rendezésű utánpótlás Európa-bajnokság első magyar érmeire. A július 13-17. között rendezendő kontinensviadal első versenynapján, csütörtökön az U21-esekmezőnyében a négy magyardartsozó közül hárman is továbbjutottak a csoportjukból (Helfrich Patrik első, Sárai Levente és Budavári Zsombor másodikként), a legtovább pedig Helfrich menetelt. A Vecsési SE sportolója négy győzelmet követően az elődöntőben kapott ki, ami azt jelenti, hogy szombaton bronzérmet fognak akasztani a nyakába.Helfrich Patrik első, Sárai Levente és Budavári Zsombor másodikként), a legtovább pedig Helfrich menetelt. A Vecsési SE sportolója négy győzelmet követően az elődöntőben kapott ki, ami azt jelenti, hogy szombaton bronzérmet fognak akasztani a nyakába.

Kovács Tamara és Turai Krisztina szombaton, a döntőben is nyilat ragad Forrás: Magyar Darts Szövetség
Kovács Tamara és Turai Krisztina szombaton, a döntőben is nyilat ragad Forrás: Magyar Darts Szövetség

Kovács Tamara és Turai Krisztina szombaton, a döntőben is nyilat ragad  •  Forrás: Magyar Darts Szövetség

Az U18-as korosztályban szereplő Borbély András gyűjtötte be a második magyar medált, őta felnőtt WDF-világranglista második helyezettje, a már kilencnyilast is dobó angol Luke Littler állította meg a legjobb négy között. A fiatalok szoros csatát vívtak, a szigetországi induló végül 5:3 arányban diadalmaskodott.Gévai Péter és ifjabb Sárai Levente szintén bronzéremnek örülhetett amai játéknapon, az U21-es férfi párosok között az elődöntőben egy osztrák kettőstől kaptak ki, döntő leget követően.

A magyarok legjobb eredményét csütörtökön azonban nem az imént említett ifjak, hanem az U18-as lányok párosversenyében induló Kovács Tamara, Turai Krisztina duó érte el: a fiatalok négyből négy győzelemmel zárták a napot, ami azt jelenti, hogy a szombati döntők során is érdekeltek lesznek. A kérdés már csak az, hogy arany- vagy ezüstéremmel lesznek gazdagabbak.

Folytatás péntek reggel a Budapesti Honvéd SE vívócsarnokában. Részletes eredmények a WDF honlapján érhetők el.

További korosztályos hírekDARTSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Régi bírók, régi anekdoták – Kő András publicisztikája

Minden más foci
1 perce

Nincs itt titok – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
1 perce

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2 perce

A World Soccer szakírója szerint a franciák a vb legnagyobb esélyesei

Foci vb 2026
2 perce

Elkezdődött a második félidő Seattle-ben!

Foci vb 2026
6 perce

„Harry Kane még mindig a király” – Keir Radnedge szerint Anglia messze van egy döntős formától, de jó úton jár

Foci vb 2026
11 perce

Djokovics tovább folytatta a Cicipasz elleni nagy sorozatát

Tenisz
13 perce

Szenegál vezet a szünetben!

Foci vb 2026
23 perce
Ezek is érdekelhetik