Kosárlabda: nem jó, de nem is tragikus a helyzet a nyeretlen Vasasnál

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.17. 16:24
Címkék
Túl vagyunk az első öt fordulón a női NB I/A-csoportos kosárlabda-bajnokságban, és a három nyeretlen csapat egyikeként a rendkívül fiatal kerettel felálló Vasas Akadémia is a tabella hátsó szekciójában szerepel. De vajon mi a helyzet most a pasarétiek háza táján? Milos Pavlovic vezetőedzőt kérdeztük a rajtról.

Szombaton elszenvedte ötödik vereséget is a 2021-22-es bajnokságban a Vasas Akadémia kosárlabdacsapata. Az előző évadban anői NB I/A-csoportjában a hatodik helyen záró piros-kékek ezúttal az NKA Universitas PEAC ellenhazai pályán maradtak alul 63-49-re.Így a roppant fiatal átlagéletkorú Vasas öt játéknap után győzelem nélkül a 10. helyen áll a tabellán, csupán a PINKK Pécset és BKG-Prima Szigetszentmiklóst megelőzve. Az együttes szerb vezetőedzője, Milos Pavlovic szerint egyáltalán nem a drámai helyzetük, ugyanis az elején nagyon nehéz sorsolás kaptak, és ez a kezdésaz idény végi célokat sem befolyásolja.Milos Pavlovic szerint egyáltalán nem a drámai helyzetük, ugyanis az elején nagyon nehéz sorsolás kaptak, és ez a kezdésaz idény végi célokat sem befolyásolja.

Madár Eszter (fehérben) a korosztályos válogatott után a Vasasban is meghatározó játékossá válhat Fotó: Bornyi Márton / MKOSZ
Madár Eszter (fehérben) a korosztályos válogatott után a Vasasban is meghatározó játékossá válhat Fotó: Bornyi Márton / MKOSZ

Madár Eszter (fehérben) a korosztályos válogatott után a Vasasban is meghatározó játékossá válhat  •  Fotó: Bornyi Márton / MKOSZ

„Nyilvánvalóan, ha rá nézünk a mérlegünkre, nem jó az optikája, hogy győzelem nélkül állunk öt forduló után, de meg kell nézni, hogy kikkel játszottunk. Iszonyatosan nehéz sorsolást kaptunk a bajnokság elején, hiszen a két Euroligás csapattal, a Sopronnal és a Szekszárddal kezdtünk, majd jöttek sorban az Európa-kupás ellenfelek a Csata, a Győr és a PEAC képében. Úgy látom, hogy ráadásul most ezek a csapatok valamennyien erősebbek– vagy minimum olyan erőt képviselnek–, mint az előző évadban voltak. Szóval a helyzetünk nem jó, de egyáltalán nem tragikus. Majd most jönnek az igazán fontos meccseink például a Cegléd és PINKK Pécs ellen, amikor is kötelező nyernünk, ha elakarjuk érni a kitűzött célunkat, ami ezúttal is legjobb nyolcba kerülés, a playoffrészvétel kiharcolása lesz"– nyilatkozta Milos Pavlovic az Utánpótlássportnak.

A pasarétiek 15 fős keretének több mint a felét (nyolc) olyan játékosok alkotják, akik 2001-ben vagy azután születtek. Közülük az egyik legnagyobb ígéret a 19 éves Madár Eszter, aki a nyáron oroszlánrésztvállalt az U19-es vb-n bronzérmet szerző magyar válogatott sikerében.

A Vasas ugyan nyeretlenül áll öt meccs után, de a célok ezután sem változnak Forrás: vasasbasket.hu
A Vasas ugyan nyeretlenül áll öt meccs után, de a célok ezután sem változnak Forrás: vasasbasket.hu

A Vasas ugyan nyeretlenül áll öt meccs után, de a célok ezután sem változnak  •  Forrás: vasasbasket.hu

„Eszter remekül teljesített a korosztályos válogatottban, de hangsúlyoznám, hogy a felnőttszinten ez még nem garancia a sikerre. Szerencsére évről évre látszik rajtaa fejlődés, nagy potenciál rejlik benne, viszont még sokat kell dolgoznia, hogy az NB I/A-csoportjában meghatározó játékos váljék belőle. Egyébként nincs könnyű helyzete a csapatban, mivel az ő pozícióján, a hármas-négyes poszton több jó játékosunk is van, ezértfolyamatosan meg kell küzdenie a játékpercekért – fogalmazott a tréner. – Összességében egységes csapatot alkotnak a lányok, a védekezéssel eddig nem akadt gond, inkább a támadó oldalon muszáj előrelépnünk a következő meccseken."

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
9 perce

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
38 perce

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
38 perce

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
38 perce

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
42 perce

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
1 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
1 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik