Cselgáncs: Sáfrány elhiteti magával, hogy ő a legerősebb 90 kilóban

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.28. 09:00
Címkék
A 19 éves Sáfrány Péter hasonló mentalitással készül a cselgáncsozók budapesti U23-as kontinensviadalára, mint várta az október eleji, olaszországi junior-világbajnokságot, amelyen aranyérmet szerzett a 90 kilós mezőnyben.

Október elején az olaszországi Olbiában rendezett junior cselgáncs-világbajnokság 90 kilós mezőnyében szerzett aranyérmet, november első hétvégéjén pedig hazai közönség előtt bizonyítana a budapesti U23-as Európa-bajnokságon.

„Elhitetem magammal, hogy én vagyok a legerősebb” – Sáfrány Péter Fotó: Sabau Gabriela/IJF
„Elhitetem magammal, hogy én vagyok a legerősebb” – Sáfrány Péter Fotó: Sabau Gabriela/IJF

„Elhitetem magammal, hogy én vagyok a legerősebb” – Sáfrány Péter  •  Fotó: Sabau Gabriela/IJF

A Miskolci VSC 19 éves kiválósága, Sáfrány Péter az idén számos figyelemreméltó eredménnyel a háta mögött készül a következő megméretésére: többek között Prágában nyert felnőtt European Opent, valamint junior Európa-kupát, és bronzérmes lett a luxemburgi junior Eb-n. A legutóbbi siker természetesen csak növelte a fiatal önbizalmát.

„A junior-világbajnokságra erőnlétileg és technikailag is készen álltam, csak fejben kellett magam összeszedni– eleveníti fel az aranyérem körülményeit Sáfrány.– Szerencsére sikerült, és aznap már úgy keltem fel, hogy nem fogok veszíteni. Számomra a legfontosabb a mentális felkészültség. Gondolatban összerakom a taktikát, és elhitetem magammal, hogy én vagyok a legerősebb, a célomat pedig véghez fogom vinni. Talán furán hangzik, hogy akadt már ettől nehezebb versenyem is. Az ellenfeleim nagyon kemények voltak, de feküdtek nekem fogásban, és könnyebben el tudtam őket dobni. Sok erőt merítek ebből a győzelemből, de elsősorban majd a felnőtt-világversenyeken szeretnék hasonló eredményt elérni. A fő célom a 2024-es párizsi olimpiára történő kvalifikáció, a következő pedig az U23-as Eb-n való jó szereplés.”

Sáfrány az U23-as kontinensviadalon is a dobogóra vágyik, még akkor is, ha nem egyszerű versenyről versenyre kiemelkedő teljesítményt nyújtani.

„Nem titok, hogy szeretnék döntőzni, de aznap fog eldőlni, hogy milyen formában vagyok és milyen a sorsolásom. A junior-világbajnokság főleg fizikálisan szívott le, és a pihenésre nem sok idő maradt, hiszen a tatai edzőtáborban már készültünk is a következő versenyre. Ezzel együtt mindent meg fogok tenni, hogy a legtöbbet hozzam ki az Európa-bajnokságból.”

Sáfrány felkészítője, Bartha Ákos is bízik az újabb remeklésben. Véleménye szerint a tanítványát ugyanaz vezetheti diadalra, mint Olaszországban.

„Olbiában próbáltuk kizárni a verseny súlyát, azaz nem foglalkoztunk azzal, hogy világbajnokságon vagyunk– mondja az edző.– Peti mérkőzésről mérkőzésre oldotta meg a feladatokat, és nagyon örülünk, hogy sikerült elérnie az aranyéremig. Mivel elég magas és balos felállású versenyző, elég kellemetlen ellenfélnek számít a súlycsoportjában. Mindehhez alkalmazza nagyszerűen a technikai repertoárját. Az Eb-n is mindent megteszünk a a jó eredményért.”

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
3 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
3 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
3 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
3 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
4 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
4 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik