Jégkorong: Molnár Bálint döntött a MAC HKB Újbuda Erste Liga-nyitányán

2021.09.18. 15:47
Címkék
A 19 esztendős támadó, Molnár Bálint a hosszabbításban szerezte meg a hazai csapat győztes gólját a MAC HKB Újbuda-DEAC Erste Liga-találkozón, amelyen rajta kívül sok utánpótláskorú játékos lépett pályára.

Már az előző évadban is megszokhattuk, hogy a korábbiakhoz képest több fiatal játékos kap szerepet a hazai jégkorongélvonal, az Erste Liga küzdelmeiben. Ebben a „versenyfutásban” élen járt a MAC HKB Újbuda gárdája, amelyben a Kangyal Balázs vezette szakmai stáb egyszerre hét-nyolc utánpótláskorút is a mélyvízbe dobott.Kangyal Balázs vezette szakmai stáb egyszerre hét-nyolc utánpótláskorút is a mélyvízbe dobott.

Fotó: Mudra László/MAC
Fotó: Mudra László/MAC

 •  Fotó: Mudra László/MAC

S a jelek szerint a Szapporóban I/A csoportos világbajnok válogatott csapatkapitánya a mostani idényre sem változtatott a filozófiáján: a védelemben például a 18 esztendős amerikai Kaden Varga, Csollák Márkó, Dóczi Zsombor, Schlekmann Márk, és még sorolhatnánk. S ugyanez az erény elmondható a DEAC gárdájáról is, amelyben több fiatal játékos mellett a 18 éves kapus, Antek Tamás is hatvan percet kapott.

A két együttes egyébként remek mérkőzést játszott a Tüskecsarnokban, a fordulatos 2-2 után hosszabbítás következett, amelyet „természetesen” utánpótláskorú játékos döntött el: két percnyi játék után a 19 éves Molnár Bálint ütötte a kipattanót az egyébként remekül védő Antek kapujába.

A fiatalok ebből a találkozóból is biztosan csak profitáltak, ha pedig hosszútávon megkapják a lehetőséget, az a korosztályos, majd a felnőttválogatottaknak is az előnyére válhat. És nem is kell sokat várni a következő fellépésre, hiszen jövő vasárnap Debrecenben újra megmérkőznek a felek, igaz, az újbudaiakra addig vár egy DVTK és egy FTC elleni ütközet is.

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Vívó-vb: Dósa Dániel bronzérmes Hongkongban

Egyéb egyéni
3 perce

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
13 perce

Strandröplabda Eb: Nagy bennünk a bizonyítási vágy – Villám Lilla

Röplabda
21 perce

Szoros meccsen győzelem Ausztrália ellen, a magyar férfi pólóválogatott finalista a sydney-i vk-döntőn

Vízilabda
34 perce

A kick-box három szakága is ott lesz az Európai Játékokon

Egyéb egyéni
36 perce

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
55 perce

Halász Bence: Nagy kedvvel megyek vissza Budapestre

Atlétika
1 órája

Sakk: 16 magyar fiatallal kezdődik az ifjúsági csapat Eb

Utánpótlássport
1 órája