Birkózás: Elekes Enikő kadétvilágbajnok Budapesten

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 21:08
Címkék
A Tüskecsarnokban zajló kadét birkózó-világbajnokságon megszületett a magyar csapat első aranyérme: a 65 kilós Elekes Enikő a júniusi korosztályos Eb-győzelem után ezúttal a világbajnoki címet is begyűjtötte. A 43 kilósok között pedig Kapuvári Liliána bronzérmesként zárt.

A budapesti kadét birkózó-világbajnokságon csütörtöki versenynapján megszületett az első magyar aranyérem, miután a 65 kilósok döntőjében Elekes Enikő 10-6-ra verte az orosz Olejnyikovát.Elekes Enikő 10-6-ra verte az orosz Olejnyikovát.

A mérkőzést mindkét fél passzívan kezdte, de az első perc leteltekor Elekes támadásba lendült, ésa rivális egyik lábát kiemelve földre vitte azellenfelét (2-0). A kőbányai birkózó ezután sem állt le, ismét hasonló akciót indított, ezúttal a rivális viszont megkontrázta azt, így 4-2-es előnybe került az orosz. Ezzel vonultak szünetre a versenyzők, a rövid pihenőt követően a közönség egy emberként kántálta Enikő nevét, és a biztatásnak meg is lett az eredménye, Elekes négy pontért ledöntötte Olejnyikovát, aki ekkor azonnal a magyar mögékerült (6-6), így megint ő állt jobban.

Elekes Enikő ezúttal sem talált legyőzőre, a kadét Eb-cím után világbajnok lett Budapesten Forrás: Martin Gábor / MBSZ
Elekes Enikő ezúttal sem talált legyőzőre, a kadét Eb-cím után világbajnok lett Budapesten Forrás: Martin Gábor / MBSZ

Elekes Enikő ezúttal sem talált legyőzőre, a kadét Eb-cím után világbajnok lett Budapesten  •  Forrás: Martin Gábor / MBSZ

A véghajrában – amikor már mindkettőjükön látszottak már a fáradtság jelei – a közönség támogatása is komolyan segítette Enikőt, aki az utolsó percben végül két magabiztos levitellel (10-6) bebiztosította az aranyérmet.

A győzelem pillanatában óriási mosoly lett Enikő arcán, rázta a fejét, és úgy tűnt, nem akarta elhinni, hogy a világ legjobbjának mondhatja magát. Ezzel a három éve veretlen Elekes a júniusi kadét Eb-arany után korosztályos világbajnok lett, ezzel begyűjtve a magyarok első aranyérmét.

A csütörtöki versenynap délutánján– még Elekes diadala előtt–magyar szemszögből a serdülőkorú, Kapuvári Liliána (43 kg) bronzmérkőzésével kezdődött meg a helyosztók programja. Az újpestiek fiatalja a török Edu Nur Ersoy-jal találkozott a dobogóért.

Az ütközet első perce az álló háborúról szólt, egyik fél sem kezdeményezett igazán, a másik hibájára vártak főként, azonban a második minutum derekán a török hirtelen mögé kerüléssel 2-0-s vezetést harcolt ki. Ezt követően már esemény nélkül zajlott le az összességében a nem túl akciódús első menet. A szünetben Lilin cseppet sem látszott az ijedtség,Gyurasits Csaba és Bóna Dánieledzők szavainak a hatására taktikát váltott.

A második két perc elején Kapuvári azonnal agresszívan lépett fel, és támadást indított a török lábára, amelynek meglett az eredménye, az akciója a földrevitel és a mögé kerülés után egyenlítést ért. Viszont a támadása itt nem állt meg, hanem a magyar lány rögtön egy ritmusban továbbvitte azt, és kétvállra is fektette ellenfelét, így tussal lezárta a mérkőzést. A győzelem pillanatában Gyurasits hatalmasat csapott a levegőbe, ezzel párhuzamosan a hazai közönség pedig ovációban tört ki. Ezzel a bravúros teljesítménnyel a magyar lány megszerezte a magyar küldöttség második bronzérmét. Remeklésével egyértelműen a válogatott meglepetésembere a vb-n, hiszen az ifjú kora miatt még két év múlva is kadétnak számít. Ebben a korosztályban most mutatkozott be nemzetközi szinten, és nem habozott, a debütáláskor éremmel zárt.

A 73 kilósok között Nyikos Veronika is a harmadik helyért lépett szőnyegre, a vigaszági győzelme után az orosz Akulincseva következett a dobogóért. Itt azonban a dunaújvárosi fiatal nem járt sikerrel: a mérkőzés elején négypontos csípődobást hajtottak végre rajta, majd Nyikos szépített 4-2-re, ám ezúttal újabb dobásba szaladt bele, amelyből már nem is tudott kiszabadulni az akció végén, így az orosz kétvállra fektette, ezzel az ötödik helyen végzett.

Emellett délelőtt újabb öt leánysúlycsoportban elindultak a küzdelmek a negyedik nap délelőtti programjában. A 40 kilósok mezőnyében nem volt magyar érdekelt, a másik négy kategóriában pedig a magyarok az első fordulóban vereséget szenvedtek. A 46 kilós László Nikolett 1-1-re (később szerzett ponttal) a román Bajantól a selejtezőben, a 69 kilós Osváth-Nagy Noémi tussal az ukrán Szjedihtől,Terék Gerda (53 kg) az amerikai Gomeztől 8-1-re, míg Soliman Yasmine (61 kg) a bolgár Tenevától tussal kapott ki. Lászlót leszámítva a másik három lány pénteken a vigaszágon folytatja.

Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
3 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
3 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
4 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
4 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
4 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
5 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
5 órája
Ezek is érdekelhetik