Öttusa: kemény munka vár Tamás Botondra a világversenyek előtt

2021.06.19. 13:23
Címkék
A Mol Alapítvány által is támogatott 16 éves öttusázó, Tamás Botond reméli, hogy a korosztályos világversenyeken is hasonlóan eredményes lesz, mint itthon.

Tavaly év vége óta ahány versenyen elindult az U17-es korosztályban, annyit nyert meg itthon az UTE 16 éves öttusázója, Tamás Botond. Ezek között válogatóviadalok és maga az országos bajnokság is szerepel, de a 2005-ben született ígéret az U19-esek ob-ján is bronzérmet érdemelt ki, és a juniorokén is az előkelő hetedik helyen végzett. Véleménye szerint azonban nem az év első felében mutatott teljesítmény lesz a mérvadó az idén.Tamás Botond. Ezek között válogatóviadalok és maga az országos bajnokság is szerepel, de a 2005-ben született ígéret az U19-esek ob-ján is bronzérmet érdemelt ki, és a juniorokén is az előkelő hetedik helyen végzett. Véleménye szerint azonban nem az év első felében mutatott teljesítmény lesz a mérvadó az idén.

Kemény munka vár Tamás Botondra a világversenyek előtt
Kemény munka vár Tamás Botondra a világversenyek előtt

Kemény munka vár Tamás Botondra a világversenyek előtt

„Örülök az érmeknek, de az eredmény az első félév során nem volt elsődleges. A következő két hónapban jön majd a jelentős munka, hiszen augusztus végén, szeptember elején Európa- és világbajnokságot is rendeznek a korosztályom számára. Az első félévben inkább olyan számokra helyeztem a hangsúlyt, mint a vívás, hiszen jövőre már U19-es leszek, és minden versenyen nagy jelentőséggel bír majd. Szerencsére az utóbbi alkalmakkor már egészen jól ment az idősebbek között. Bár az U19-es ob-n pont a vívással nem voltam elégedett.”

A korosztályos világversenyek időpontjait a járványhelyzet miatt többször is módosították már. Tibolya Péter tanítványa bízik benne, ezúttal a felkészülés során elvégzett munkát világeseményen is kamatoztathatja majd.

„Most két hét pihenőt kaptam, aztán elkezdődik a kemény munka. A fizikai számok előtérbe kerülnek, de mind az öt számban lesznek edzéseim. Így, hogy nincs iskola, sokkal könnyebb lesz összehozni az edzéseket. A várakozásokról nehéz bármit is mondani, hiszen nem ismerem az ellenfeleket. Remélem, az itthoni teljesítményemmel kint is sikeres lehetek. Abban is bízom, most már nem halasztják el a versenyeket, és nagyjából két év után újra nemzetközi porondon szerepelhetek. A felkészülésem rendben halad. Az eredményesség egyik kulcsa lehet, hogy a klubban nagyszerűen vannak összehangolva az edzések.”

Hogy Botond elérje a céljait, abban a Mol Alapítvány is igyekszik segíteni. A szervezet támogatásából vívóruházatot és futóórát is vásárolhatott a fiatal sportoló.

További korosztályos hírekÖTTUSÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
26 perce

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
31 perce

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
1 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
1 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
1 órája

A megismételt büntetőből lőtt találat új erőt adott, a United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
1 órája