Kézilabda: az élvonalba juthat a NEKA férfi juniorcsapata

2021.05.23. 15:13
Címkék
Fontos mérkőzést nyert meg Balatonfüreden, és ezzel még közelebb került a bajnoki címhez az NB I/B-ben a NEKA férfi juniorcsapata, amely így a klub Boglári Akadémia-SZISE néven szereplő leányegyüttesét követve az ősztől az élvonalban szerepelhet.

Tizennyolc győzelem, egy vereség – így fest a Nemzeti Kézilabda Akadémia férfi juniorcsapatának mérlege az NB I/B Keleti csoportjában. Ez alapján nem meglepő, hogy a balatonboglári fiatalok vezetik a másodosztályú bajnokságot, és már a végső siker sincs messze.

Forrás: neka.hu
Forrás: neka.hu

 •  Forrás: neka.hu

Nagy lépést tettek szombaton, amikor hét góllal nyertek a BFKA-Balatonfüred otthonában. Jelenleg (eggyel kevesebb mérkőzést játszva) egy ponttal vezetnek a második helyezett BFKA-Veszprém előtt. Vagyis nem nehéz kiszámolni, hogy a hátralévő három fordulóban két győzelem is elég a NEKA sikeréhez; a Budai Farkasok és az Ajka ellen idegenben, a Tatával pedig hazai pályán játszik a csapat.

„Először gratulálni szeretnék a csapatnak az óriási küzdéshez és ahhoz, hogy sosem adtuk fel egész mérkőzésen. Jól kezdtünk, viszont a védekezésben nem tudtunk olyan eredményesek lenni, mint támadásban. A második félidőben, amikor felerősödött a védelem, tudtunk labdákat szerezni és volt már védés a kapuban is, ezzel lassan felőröltük az ellenfelünket. Úgy gondolom, óriási lépést tettünk ezzel a győzelemmel a célunk elérése felé” – mondta a füredi találkozó után Aleksza Tamás az együttes játékosa, utalva arra, hogy már tényleg a bajnoki cím kapujában állnak.

És persze ki kell emelni a nagy rivális BFKA-Veszprém teljesítményét is, amely már szintén biztosan dobogósnak mondhatja magát, miközben az FTC juniorgárdája Keleten bronzérmes pozícióban zárt.

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Visszahódította a bajnoki címet a Dinamo Zagreb

Minden más foci
3 perce

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
5 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye: a CSM Bucuresti és a Brest jutott tovább vasárnap

Kézilabda
11 perce

Bundesliga: két vereség után újra nyert a Dortmund, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
19 perce

NB I: Debrecen–ETO

Labdarúgó NB I
25 perce

Világrekord: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit

Csupasport
46 perce

Sokkal jobb volt a Ferencváros, két góllal nyert a Paks ellen

Labdarúgó NB I
50 perce

A Budafok kihasználta a Szeged enerváltságát, rossz sorozatát megszakítva sokat tett a bennmaradásért

Labdarúgó NB II
50 perce
Ezek is érdekelhetik