Kosárlabda: Hajdu Péter szerint nehéz lesz befejezni a bajnokságot

Vágólapra másolva!
2020.11.07. 09:00
Címkék
A Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia elnökével, Hajdu Péterrel beszélgettünk az új évad nehézségeiről, és arról, milyen erőt képviselnek csapataik az utánpótlás-bajnokságokban.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége úgy döntött, ősszel az égisze alá tartozó versenysorozat, így az utánpótlás-bajnokságok is elrajtolhatnak. A Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia a junior és a kadét fiúk és lányok között egyaránt az elsőszámú országos bajnoki főtáblára jutott, és ott ráadásul jól is szerepelnek a fiatalok.Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia a junior és a kadét fiúk és lányok között egyaránt az elsőszámú országos bajnoki főtáblára jutott, és ott ráadásul jól is szerepelnek a fiatalok.

A Zsíros Akadémia Kőbánya 2019-ben kadétbajnoki bronzérmes csapata
A Zsíros Akadémia Kőbánya 2019-ben kadétbajnoki bronzérmes csapata

A Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia 2019-ben kadétbajnoki bronzérmes csapata

„A koronavírus-járvány miatt a legutóbbi évadban idő előtt lefújták a ligákat. Tavaly is az ideihez hasonló célokkal vágtunk neki a szezonnak: előbb a legjobb tizenhatba, majd a nyolc közé szerettünk volna bejutni. Ebben az évadban is az összes csapatunkkal a bajnoki döntőbe jutás az elsődleges feladatunk, és erre minden esélyünk megvan. Szerencsére mindenki egészséges, eddig elkerültek minket a sérülések és a betegségek”− nyilatkozza a nevelőműhely elnöke, Hajdu Péter.

Hasonló a helyzet az utánpótlás-bajnokságokban, mint a felnőttek között; gyakran van példa arra, hogy egy-egy csapat képtelen vállalni meccset, meccseket. Mennyire nehéz alkalmazkodni ehhez?

„Nagyon! A klubok többsége iskolai tornatermektől esett el, és emiatt ellehetetlenültek az edzésektől. Többek között emiatt sem azt kell nézni az idén, mennyire színvonalas egy-egy liga, hiszen örülhetünk, hogy egyáltalán játszhatunk. A cél az, hogy befejeződjenek a bajnokságok, a jelenlegi járványügyi helyzetet figyelembevéve azonban kevés esélyt látok arra, hogy szünet nélkül, zökkenőmentesen eljutunk a döntőkig. Szerencsések vagyunk, minket nem érint az iskolai teremstop, használhatjuk a saját termeinket.”

A kőbányaiak egyébként a tavaszi leállást követően már májusban megkezdték a munkát.

„Azóta is a fertőzésmegelőzési protokoll betartásával együtt dolgozunk. Az eddigi években az volt a szokás, hogy június közepéig edzünk, ezután kaptak némi pihenőt a gyerekek. Ezúttal a hónap végéig kitoltuk a programot, és júliusban is tartottunk fakultatív foglalkozásokat. Augusztusban gőzerővel kezdtük az alapozást, addigra már a hét korosztályos válogatottunk is visszatárt az összetartásokról. Az edzőtáborainkat egyaránt megtartottuk; immár az erre szolgáló új bázisunkon, a Dunakanyarban.”

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Pakson fordított és győzött a Fradi; már-már bajnokok a győri női kézisek

napilap
7 perce

Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest

Minden más foci
20 perce

Agyonhallgatás után – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
21 perce

Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
26 perce

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
33 perce

Egyenlített a Venezia Juhász Dorkáék ellen az olasz bajnoki döntőben

Kosárlabda
35 perce

Férfi röplabda Extraliga: története során először bajnok a MÁV Előre

Röplabda
1 órája

Szikora Melinda 18 védéssel járult hozzá a Chambray Touraine győzelméhez

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik