Kézilabda: Brandt Balázs tudja, most kell megragadnia az NB I-ben

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.10.26. 17:09
Címkék
Az utolsó pillanatokban szerzett gólt a Csurgó elleni idegenbeli élvonalbeli bajnokin a Balatonfüred 20 éves jobbszélsője, Brandt Balázs; a döntetlent érő találatról és az NB I-es debütálásáról kérdeztük.

Sok hiányzóval szerzett pontot a múlt heti, Csurgó elleni NB I-es mérkőzésen a Balatonfüred férfi kézilabdacsapata. Az idegenbeli találkozón több fiatal, utánpótláskorú játékos is lehetőséget kapott György László együttesében, mások mellett a 20 éves jobbszélső, Brandt Balázs is, aki nyolc másodperccel a vége előtt, 27-26-os állásnál döntetlent érő gólt szerzett.Brandt Balázs is, aki nyolc másodperccel a vége előtt, 27-26-os állásnál döntetlent érő gólt szerzett.

„Amikor megkaptam a szélen a labdát nem is gondolkoztam rajta, hogy mit kéne csinálnom – kezdte honlapunknak Brandt. – Ugyanúgy mentem be, mintha bármilyen alacsonyabb osztályú mérkőzésen lettem volna. Talán jobb is volt így, hogy nem gondoltam túl, mert akkor szerintem könnyen elhibázhattam volna.”

Íme, az a bizonyos aranyat érő találat!

Ugyanis hasonló tapasztalata eddig nem volt, a csurgói volt a második felnőttélvonalbeli meccse, az előző évadban még az NB I/B-ben és az ifjúsági ligában szerepelt.

„Az elején még eléggé izgultam, mert ugyan a Veszprém ellen játszottam először az elsőosztályban, de Csurgón most egészen más volt. Ennek a meccsnek tétje volt, itt pontot, pontokat akartunk szerezni és tudtam, hogy több lehetőséget kaphatok. Jólesett, hogy a csapatból, a családból és az ismerőseim közül is sokan gratuláltak utána.”

Brandt Balázs szerezte a Balatonfüred döntetlent érő gólját Csurgón
Brandt Balázs szerezte a Balatonfüred döntetlent érő gólját Csurgón

Brandt Balázs szerezte a Balatonfüred döntetlent érő gólját Csurgón

A mostani időszakot egyébként komoly lehetőségként éli meg, és ha már adódott, ki is használná az esélyét.

„Nem tudom, hogy más csapatnál is megkaptuk volna így a lehetőséget fiatal játékosokként. Jelenleg úgy állunk, hogy éppen csak megvan a csapat, előfordulhat, hogy az elkövetkezendő három évben nem lesz ekkora sansz berobbanni az NB I-es mezőnybe, ezért most kell megragadnunk az esélyt.”

Nehéz is így célokat kitűzni a szezonra, hiszen a járvány miatt szinte napról napra változnak az erőviszonyok. A fürediek egyelőre nyeretlenek, a három döntetlen mellett két vereséget szenvedtek, ám Brandt szerint jól összeállhat az együttes a folytatásra.

„Szerintem jók lehetünk. Kidőltek ugyan tapasztalt játékosok és ez a Veszprém ellen még csúnyán sült el, de a Csurgó ellen már szépen helytálltunk, és ez a jövőre nézve biztató. Szeretnék megragadni az NB I-ben erre a szezonra ezt tartom a legfontosabb célomnak. Szeretnék bizonyítani a szakmai stábnak az edzéseken és a meccseken, hogy akkor is lehet majd rám számítani, ha az elsőszámú, Pedro Rodriguez visszatér.”

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Fogadalmat tett az Egyetemi Világjátékokra induló magyar csapat

Egyéb egyéni
37 perce

Gálfi Dalma nyolcaddöntőbe jutott Svédországban

Tenisz
39 perce

Öttusa váltó-vb: ezüstérmes a magyar női páros Alexandriában

Egyéb egyéni
44 perce

Férfi kézilabda: a Ferencváros az El-ben, a Tatabánya és a Balatonfüred az Ek-ban indul

Kézilabda
49 perce

Megvan Nikitscher Tamás csapatának új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gyorshajtás és kerékprobléma ‒ ez okozta Jotáék halálát

Angol labdarúgás
1 órája

Massimiliano Allegri: Modric augusztusban csatlakozik hozzánk

Olasz labdarúgás
1 órája

Az Atomerőmű nem indul a férfi kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik