Úszás: válogatott sportolók tartottak előadást a Jövő Bajnokainak

2020.09.23. 16:21
Címkék
A Jövő Bajnokai-program versenyzői a hétvégén Pécsett vettek részt egy különleges motivációs eladáson, hiszen a MÚSZ utánpótlás-programjában a mentális felkészítés is nagy hangsúlyt kap.

Az országszerte kilenc régióban működő Jövő Bajnokai programban a 11-14 éves korosztály a célcsoport, így volt ez a legutóbbi rendezvényen, ahol a vendégelőadók mellett, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás és az ifjúsági válogatott Jászó Ádám is pódiumra lépett.Kenderesi Tamás és az ifjúsági válogatott Jászó Ádám is pódiumra lépett.

Kenderesi Tamás is előadást tartott a Jövő Bajnokai-program rendezvényén Forrás: MÚSZ
Kenderesi Tamás is előadást tartott a Jövő Bajnokai-program rendezvényén Forrás: MÚSZ

Kenderesi Tamás is előadást tartott a Jövő Bajnokai-program rendezvényén  •  Forrás: MÚSZ

A program vendégelőadójaként dr. Kalamár Hajnalka és Kabarcz Zoltán szerzőpáros érkezett a „Győztes vagy!” című új könyvével, akik már ismerősek lehetnek a Jövő Bajnokai számára, hiszen „A Nyerő Hármas - Sportoló, edző, szülő" című kötetekkel már körbejárták a régiókat. Új kiadványuk, valamint az ehhez kapcsolódó gyakorlati előadás számtalan hasznos motivációs tanáccsal látta el a résztvevőket, előttük pedig a két válogatott sportoló pedig saját példájukon keresztül mesélt a korántsem sima útról még eljutottak a válogatottságig.

„Mindkét sportoló különböző utat járt be a válogatottságig – Tomi esetében az olimpiai részvételig és a bronzéremig – mindketten más és más fejlődési szakaszon mentek keresztül az életkorukhoz mérten, de az közös bennük, hogy a nehézségeket legyőzve lettek sikeresek sportágukban. Fontosnak tartom, hogy a sikerek és jó eredmények mellett az esetleges kudarcokról, hibákról is beszéljünk, hiszen így talán más számára ez elkerülhető lesz. Nagyon tanulságos volt hallgatni, hogy mi az, amit a két profi úszó megosztott saját tapasztalataiból, ezenfelül pedig a Győztes vagy előadás igazi motivációs bomba volt a programon résztvevőknek. Az előadás végén - mindenki örömére - szétosztottunk az összes jelenlévő között egy példányt a könyvből, amit a szerzőpáros és a két válogatott sportoló dedikált” – nyilatkozta a rendkívüli eseményről Jancsik Árpád, a Jövő Bajnokai program összrégiós koordinátora is egyben, a dél-dunántúli régió vezetője.

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
6 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
6 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
6 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
6 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
7 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik