Labdarúgás: Zsóri Dániel csak játszani szeretne

2020.07.12. 08:55
Címkék
„Örülök neki, hogy megtalált ez a lehetőség. Remélem, minél nagyobb részben hozzá tudok majd járulni a csapat bennmaradásához” – nyilatkozta honlapunknak a Mol Fehérvártól kölcsönbe a Budafoki MTE-be igazolt, Puskás-díjas támadó, Zsóri Dániel (19).

Nem gondolkozott sokat az NB I-be 74 év után visszajutott Budafoki MTE ajánlatán Zsóri Dániel. A 19 éves, Puskás-díjas csatár tavaly szeptemberben írt alá szerződést a Mol Fehérvárral, de nem kapott túl sok lehetőséget a bizonyításra: öt bajnokin csupán 107 percet töltött a pályán (az évad második felében az NB II-es Budaörsben is szerepelt négy összecsapáson). Az új szezont mindenképpen olyan csapatban szerette volna elkezdeni, ahol számítanak rá.Zsóri Dániel. A 19 éves, Puskás-díjas csatár tavaly szeptemberben írt alá szerződést a Mol Fehérvárral, de nem kapott túl sok lehetőséget a bizonyításra: öt bajnokin csupán 107 percet töltött a pályán (az évad második felében az NB II-es Budaörsben is szerepelt négy összecsapáson). Az új szezont mindenképpen olyan csapatban szerette volna elkezdeni, ahol számítanak rá.

Zsóri Dániel (19) nagyon szeretne bizonyítani a Budafokkal az NB I-ben Forrás: Budafoki MTE/Facebook
Zsóri Dániel (19) nagyon szeretne bizonyítani a Budafokkal az NB I-ben Forrás: Budafoki MTE/Facebook

Zsóri Dániel (19) nagyon szeretne bizonyítani a Budafokkal az NB I-ben  •  Forrás: Budafoki MTE/Facebook

„Amikor a menedzserem szólt, hogy van ez a budafoki lehetőség, szóltam neki, hogy ne is keresgessünk tovább, mert ez az a csapat, amelyben játszani szeretnék– mondja a fiatal támadó. – Tavasszal a másodosztályban még ellenfélként játszottam a Budafok ellen, de már akkor is éreztem, hogy nagyon összetartó társaság, nem véletlenül jutott fel az élvonalba. Az is inspiráló, hogy elég sok fiatal van a keretben. Már nagyon várom az idény kezdetét. Kíváncsi vagyok, mire leszünk képesek.”

Hozzátette, nemcsak neki, hanem az egész együttesnek extramotivációt jelent, hogy egyesek előre leírják a csapatot, mondván, nem sokáig húzzák majd az NB I-ben.

„Vannak, akik úgy gondolják, hogy ugyanúgy rögtön ki fogunk esni, mint a Kaposvár, de azért dolgozunk, hogy rácáfoljunk ezekre az emberekre. Nyilván, az első néhány tétmeccs után látjuk majd, a mezőny melyik részébe tartozunk, de szerintem, amennyiben kihozzuk magunkból a maximumot, nem kell félnünk a kieséstől. Szeretnénk támadó focit játszani, vagy legalábbis nem tervezzük, hogy minden mérkőzésen betoljuk a buszt.”

A Puskás-díjas támadó (fehérben) a Gyirmót FC Győr elleni felkészülési mérkőzésen is megküzdött minden labdáért Fotó: Horváth Gergely Áron/Budafoki MTE
A Puskás-díjas támadó (fehérben) a Gyirmót FC Győr elleni felkészülési mérkőzésen is megküzdött minden labdáért Fotó: Horváth Gergely Áron/Budafoki MTE

A Puskás-díjas támadó (fehérben) a Gyirmót FC Győr elleni felkészülési mérkőzésen is megküzdött minden labdáért  •  Fotó: Horváth Gergely Áron/Budafoki MTE

Ami pedig a személyes célokat illeti, nos, Zsóri Dániel sem mondhat egyebet, minthogy minél többet szeretne játszani, utánpótláskorú játékosként az együttes hasznára válni.

„Nem számokban gondolkozom, hogy ennyi vagy annyi góllal lennék elégedett, hanem csak játszani szeretnék végre az NB I-ben, minél többet. Legutóbb ugye megtapasztalhattam, milyen az NB II, és azt gondolom, hogy óriási a különbség az élvonalhoz képest. Egyáltalán nem mindegy, hogy egy 19 éves fiatal melyik sorozatban tud hétről hétre mérkőzéseket játszani. Örülök, hogy megtalált a budafoki lehetőség, hogy kaptam egy jó esélyt a bizonyításra. Remélem, minél nagyobb részben hozzá tudok majd járulni a csapat bennmaradásához.”

 

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

„Borzalmas! Gyenge edzők, sz.r játékosok” – Guardiola humoránál volt a PSG–Bayern kapcsán

Angol labdarúgás
14 perce

Női vízilabda vk: négy góllal kapott ki az amerikaiaktól a magyar válogatott

Vízilabda
23 perce

Megvan a sakkvilágbajnoki páros mérkőzés időpontja

Egyéb egyéni
37 perce

Férfi vízilabda ob I: nyert a fővárosban a Kaposvár

Vízilabda
52 perce

Atlétika: milliókat és autót kapott a maraton új világrekordere

Atlétika
1 órája

Tour de Hongrie: egy korábbi Giro-győztes is indul a magyar körversenyen

Kerékpár
1 órája

Úszás: Pádár Nikolett Eb-szintet úszott 400 gyorson

Úszás
1 órája

Nyílt vízi úszó vk: két nyolcadik hely a magyarok legjobbja a szardíniai 10 kilométeres versenyen

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik