Evezés: kezdődik a válogatás az U23-as „horror” Európa-bajnokságra

Vágólapra másolva!
2020.07.07. 12:13
Címkék
Szerdán és csütörtökön megtartják az első válogatóversenyt az evezősök várhatóan igen erős mezőnyt felvonultató felnőtt és U23-as Európa-bajnokságára is.

Július 8-án és 9-én a Velencei-tó ad otthont az evezősök idei első válogatóversenyének. A két nap célja a könnyűsúlyú csapatok kialakítása a felnőtt és az U23-as Európa-bajnokságra. A válogatóra eredetileg áprilisban került volna sor, azonban a járványhelyzet nemcsak a hazai, a teljes nemzetközi versenynaptárt átírta. A szövetség beharangozója szerint a verseny abban is támpontot adhat, hogy mely férfi és női könnyűsúlyú kétpárevezős egységet érdemes indítani a jövő évi olimpiai kvalifikációs regattákon. Sukorón előbb a férfi és női egypárevezősök mutatkoznak meg, másnap pedig a kétpárevezős egységek mérik össze tudásukat.szövetség beharangozója szerint a verseny abban is támpontot adhat, hogy mely férfi és női könnyűsúlyú kétpárevezős egységet érdemes indítani a jövő évi olimpiai kvalifikációs regattákon. Sukorón előbb a férfi és női egypárevezősök mutatkoznak meg, másnap pedig a kétpárevezős egységek mérik össze tudásukat.

Szabó és Furkó tavaly aranyérmet nyert az U23-as Eb-n Forrás: MESZ
Szabó és Furkó tavaly aranyérmet nyert az U23-as Eb-n Forrás: MESZ

Szabó és Furkó tavaly aranyérmet nyert az U23-as Eb-n  •  Forrás: MESZ

„Az első napon az egypárevezős abszolút rangsor kialakítása a cél, ez alapján próbálunk összeállítani ütőképes felnőtt és U23-as csapatokat” – ismertette a programot Szierer János szövetségi kapitány. – Már elkezdődtek az összetartó edzések, nagyon vegyes állapotban érkeztek a kerettagok. Aki tudott edzeni, esetleg evezni is az szemmel látható előnyben van azokkal szemben, akik csak később szállhattak vízre. Nemzetközi szinten vegyes a kép: úgy tudom az osztrákok, a franciák eveztek, a németek csak részben, az olaszok egyáltalán nem. Pontos információk nincsenek a vetélytársakról. Horrormezőnyre számítok a felnőtt és az U23-as Európa-bajnokságon is. Az általános gyakorlat szerint egyes országok az A csapatot a vébére, a B-t az Eb-re küldték. Idén egy-egy nagy verseny lesz, ahol mindenki ott akar lenni. Minden nemzet a legjobb és teljes csapatával áll rajthoz.”

A tavalyi görögországi U23-as Európa-bajnokságon a könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesek mezőnyében Szabó Bence és Furkó Kálmán aranyérmet szerzett. Ők ebben az évben már csak a felnőttek között számítanak favoritnak a válogatón, de a korosztályos versenyzők között utánuk is akadnak hasonló sikerekre hivatottak. Az idei U23-as Eb-nek az eredetileg kiírt időpontban, szeptember 5-én és 6-án ad otthont a németországi Duisburg, a felnőttekére október 9-11. között kerül sor a lengyelországi Poznanban.

További korosztályos hírekEVEZÉSBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Paks–FTC az NB I-ben, Győr–FTC a női kézi NB I-ben, magyar–német a hoki-vb-n

Minden más foci
5 órája

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
6 órája

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
7 órája

A Milan fordított, és legyőzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
7 órája

Borbély Balázs: Nagyon magas volt a fű

Labdarúgó NB I
7 órája

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
7 órája

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
7 órája
Ezek is érdekelhetik