Atlétika: Kövér Fanni 21 éves ifjúsági csúcsot döntött meg

Vágólapra másolva!
2020.06.28. 13:28
Címkék
„Azt én sem gondoltam volna, hogy rögtön az első versenyemen, az első kísérletemből ennyivel a junior-vb szintje fölé kerülök” – mondja a 16 éves Kövér Fanni, aki szombaton a gerelyhajítás két ifjúsági országos csúcsát is megdöntötte.

A lányok között a gerelyhajítás ifjúsági országos csúcsát 500 grammos szerrel Szilágyi Réka (55.03 m) hét, 600 grammossal Frajka Xénia (54.29 m) huszonegy éve tartotta. Egészen szombatig. A Gödöllői EAC pályáján rendezett versenyen ugyanis a veszprémi VEDAC 16 éves ígérete, Kövér Fanni mindkét rekordot túlszárnyalta. A kisebbik súlyú gerellyel hatodik kísérletre dobott 55.36 métert, majd a nehezebbel – a változatosság kedvéért – elsőre érkezett az 55.05 méter.Kövér Fanni mindkét rekordot túlszárnyalta. A kisebbik súlyú gerellyel hatodik kísérletre dobott 55.36 métert, majd a nehezebbel – a változatosság kedvéért – elsőre érkezett az 55.05 méter.

Kövér Fanni már csak a junior-vb megrendezésében bízik Forrás: VEDAC
Kövér Fanni már csak a junior-vb megrendezésében bízik Forrás: VEDAC

Kövér Fanni már csak a junior-vb megrendezésében bízik  •  Forrás: VEDAC

„Mit mondjak? Meglepett!kommentálja a történteket edzője, Máhl Krisztián. – Tudtam, hogy jó formában van, hiszen az két hete Szegeden is látszott a diszkoszeredményein. A cél elsősorban az volt, hogy kezdjük el a hatszázas programot. Hiszen hatszázas gerellyel most dobott először versenyen, tavaly serdülőként erre még nem volt lehetősége. Gödöllőn már az ötszázas döntőben is háromszor javította meg a saját egyéni csúcsát. Nagyon meleg volt. Elmentünk enni egy rétest, aztán kicsit behúzódtunk az árnyékba, és akkor mondta, hogy nem igazán érzi magát topon. Megbeszéltük, hogy nem baj, ha már versenyezni jöttünk, nézzük meg mi lesz belőle. Erre az eredményre szerintem ő sem számított. Én sem. A versenyen azért még kétszer dobott ötven méter felett, szóval nem teljesen véletlen a csúcsdöntés.”

A friss rekordertől mi mást is kérdezhettünk volna először, mint hogy: mi volt abban a rétesben?

„Belga csoki és túró! Úgy néz ki, hogy bevált a recept, mert elsősorban a kenyai junior-világbajnokság szintjét, az 50.50 métert szerettem volna megközelíteni a felnőttszerrel. Azt én sem gondoltam volna, hogy rögtön az első versenyemen, az első kísérletemből ennyivel a szint fölé kerülök, Amikor eldobjuk a gerelyt, általában érezzük, hogy jól sikerül-e vagy sem. Most semmit nem éreztem. Az, hogy Réka és Xénia csúcsait sikerült megjavítanom, hatalmas megtiszteltetés, hiszen mindketten nagyon elismert gerelyhajítók. Nehezen hittem el az eredményeim.”

Fanni Szegeden diszkosszal 48.13 méteres egyéni legjobbal zárt. A versenyszámban, melyben Mozsdényi Dávid edzi, 49 méter a junior-vb kvalifikációs szintje. A következő célja ennek elérése lesz. Formáját elnézve, nem tűnik lehetetlen küldetésnek.

„Most már csak reménykedem abban, hogy megrendezik azt a világbajnokságot”teszi hozzá a versenyző, miután a nemzetközi szövetség még nem döntött a fő viadal sorsáról.

Az atlétalány számos gratulációt kapott az elmúlt órákban. Szüleitől elsőként érkezett az elismerés, hiszen ők a helyszínen izgulták végig a versenyt.

„Amikor a hatszázas gerellyel megdobtam a csúcsot, akkor csak annyit láttak, hogy a két vonal között van. Azt hitték, hogy negyvenöt méter a dobás. Aztán apa mondta anyának, hogy: várjunk csak, nem, ez ötvenöt körül lehet! Anya csak annyit szólt: az lehetetlen! Úgy tűnik, mégis lehetséges.”

Az 55.05 méteres dobás:

 

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: Győr–Ferencváros

Kézilabda
1 perce

Legyőzte a tizenegyest hibázó DVSC-t, továbbra is az aranycsata részese a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
25 perce

Labdarúgás: kikapott az ukránoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
37 perce

Öttusa-vk: a férfiaknál is három magyar jutott be a döntőbe Pazardzsikban

Egyéb egyéni
39 perce

Darts: Más ország is pályázott a World Mastersre, de mi úgy akartuk, hogy ismét Magyarországon legyen – Robert Waterman

Egyéb egyéni
43 perce

Férfi jégkorong-vb: Németország–Magyarország

Jégkorong
44 perce

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodna a Nagyszombat ellen a DAC

Minden más foci
53 perce

Előnyből kaptak ki a norvégok a hoki-vb magyar csoportjában, simán nyert Kanada

Jégkorong
59 perce
Ezek is érdekelhetik