Szakszemmel: Dénes Ferenc a digitalizáció sportbeli szerepéről

Vágólapra másolva!
2020.05.27. 08:46
Címkék
„Merjünk megújulni, nyitottnak lenni, mert ez kell ahhoz, hogy a magyar sportkultúra és az anyagi háttér összeérjen” – mondta Dénes Ferenc sportközgazdász a Hogyan tovább, magyar sport? elnevezésű konferencián, kiemelve a digitalizáció szerepét a járványhelyzetet követő hosszú távú alkalmazkodásban.

Hogyan tovább, magyar sport? Az Utanpotlassport.hu által kezdeményezett, nagyszabású online konferencián sportközgazdasági szempontból is válaszokat kaphattak az érdeklődők felmerülő kérdéseikre, hiszen a szakma egyik méltán elismert képviselője, Dénes Ferenc bogozta ki a koronavírus-járvány miatt erősen összegubancolódott, financiális szálakat.Dénes Ferenc bogozta ki a koronavírus-járvány miatt erősen összegubancolódott, financiális szálakat.

„Senki nem szeretné és senkinek sem érdeke, hogy a sport összezuhanjon – kezdte boncolgatását a téma szakértője. – Nehezebb szituációbanvannak azok, akik tisztán piaci alapon működnek. Magyarországon ebből a szempontból egyszerűbb a helyzet, elvégre – főleg a látványsportágakban – a piaci bevételek már-már elhanyagolható mértékűek a kormányzati, önkormányzati támogatásokhoz képest. Éppen ezért nálunk nem lesz összeomlás.”

Dénes Ferenc az online konferencián
Dénes Ferenc az online konferencián

Dénes Ferenc az online konferencián

Hozzátette, a magyar sportnak hosszú távon kell alkalmazkodnia a kialakult helyzethez, amihez gondolkodásban és technológiailag is szükséges az előrelépés.

„Hadd éljek azzal a képpel, amely ikonikusan megmutatja, mi változott az elmúlt két hónapban. A járványhelyzet előtt rendre találkozhattunk azzal a visszatérő toposszal, hogy a gyerekek azért esélytelenek a sportban, mert állandóan nyomkodják a vacak mobiltelefonjukat. Most meg azt mondja a szülő a gyereknek, hogy ne focizzon odakint, hanem üljön le a remek monitor elé, és tessék tanulni! Megváltozott a helyzet, és azt gondolom, ez bizonyos szempontból jó. Talán most már nem tekintjük ellenségnek azokat a kütyüket, amelyeket a gyerekek nyomkodnak. És ebből mind társadalmilag, mind pedig a sportban profitálhatunk.”

A Digitális Sport Tudásközpont vezetője megjegyezte, meg kell találni azokat az új utakat, amelyek mentén továbbvihetjük a magyar sport örökségét.

„Merjünk megújulni, mert ez kell ahhoz, hogy az örökségünkké vált magyar sportkultúra és a rendelkezésünkre álló, világviszonylatban is kiemelkedő anyagi háttér, infrastrukturális helyzet összeérjen. Persze, néha viccesen hangzik, amikor feltesszük magunknak a kérdést, hogy jó, de a testnevelést hogyan lehet digitalizálni? Sehogy. Mégis elérhetjük, hogy a kettő szükségszerűen támogassa egymást. Például az e-sport is felhasználható arra, hogy ne csak mint önálló ágazat legyen jelen, hanem segítse elő a gyerekek játékos bevonzását a valódi sport világába. Arra szeretnék biztatni mindenkit, hogy erre legyen nyitott, tehát amikor legközelebb rászólna a gyerekre, hogy ne nyomkodja már azt a hülyeséget, jusson eszébe az, hogy mi van akkor, ha éppen neki kellene olyan tartalmat feltöltenie, hogy az övét nézze a gyerek.”

„Azt javaslom, hogy tanuljunk, tanuljunk, tanuljunk és ne féljünk az átállástól, a digitális világtól, mert jó lesz az nekünk, higgyük el!”

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
1 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
3 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
4 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
4 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
4 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
4 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik