Cselgáncs: Özbasnak és Sipőcznek is van még esélye az olimpiára

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.13. 03:55
Címkék
A nemzetközi szövetség április végéig törölte a cselgáncs összes, World Tour-sorozatba tartozó versenyét, így a sportolóknak kevesebb lehetőségük van pontot szerezni a tokiói olimpia kvalifikációs időszakában. Két magyar utánpótláskorúnak ugyanakkor még van esélye: Özbas Szofi és Sipőcz Richárd is lőtávolban van.

Toncs Péternői szövetségi kapitány arról tájékoztatta honlapunkat, hogy a nemzetközi szövetség hétfőn este bejelentette: a koronavírus-fertőzés veszélye miatt április végéig az összes, a World Tour-sorozatba tartozó világversenyt törölte. A cselgáncsozók így nem gyűjthetnek olimpiai kvalifikációs pontokat ebben az időszakban. A tervek szerint a következő erőpróba május 1-én, a prágai felnőtt Európa-bajnokság lesz. Az intézkedés miatt a június 12-én kezdődő, budapesti Grand Prix-viadalt jelölték meg a kvalifikációs időszak utolsó erőpróbájának− magasabb fokozatú minősítésben, Grand Slam-versenyként.Toncs Péternői szövetségi kapitány arról tájékoztatta honlapunkat, hogy a nemzetközi szövetség hétfőn este bejelentette: a koronavírus-fertőzés veszélye miatt április végéig az összes, a World Tour-sorozatba tartozó világversenyt törölte. A cselgáncsozók így nem gyűjthetnek olimpiai kvalifikációs pontokat ebben az időszakban. A tervek szerint a következő erőpróba május 1-én, a prágai felnőtt Európa-bajnokság lesz. Az intézkedés miatt a június 12-én kezdődő, budapesti Grand Prix-viadalt jelölték meg a kvalifikációs időszak utolsó erőpróbájának− magasabb fokozatú minősítésben, Grand Slam-versenyként.

Özbas Szofinak is maradt esélye a tokiói olimpiai kvótaszerzésre Fotó: Czagány Balázs/MTI
Özbas Szofinak is maradt esélye a tokiói olimpiai kvótaszerzésre Fotó: Czagány Balázs/MTI

Özbas Szofinak is maradt esélye a tokiói olimpiai kvótaszerzésre  •  Fotó: Czagány Balázs/MTI

Nem sokkal később további intézkedéseket is bevezettek: Az európai, valamint a hazai szövetség is törölte a naptárában szereplő megméretéseket május első hetéig− így a szombati junior országos bajnokság is elmarad.

A döntés a lehető legrosszabbkor jött, hiszen a kvalifikációs időszak kellős közepén, a pontvadászat hajrájában szembesültek a sportolók azzal, hogy kevesebb lehetőségük lesz elérni az álmukat: az ötkarikás játékokon való indulás jogát. Ami a magyar fiatalokat illeti, két utánpótláskorúnak még így is maradt sansza, hogy a japán fővárosba utazzon. Az ifjúsági olimpiai bajnok, 2019-ben junior Eb- és vb-aranyérmes, U23-as Európa-bajnok Özbas Szofi (63 kg) és a kétszeres ifjúsági, egyszeres U23-as kontinensbajnok Sipőcz Richárd (+100 kg) egyaránt lőtávolban van.

„A világranglista első hat-nyolc helyezettje most örülhet, hiszen biztosabbá vált a pozíciója. A többiek mind rosszul jártak. Richárdnak eddig is borzasztóan kemény volt a dolga, most még nehezebb helyzetbe került− jelenleg a harminckilencedik a lajstromon, matematikailag ugyanakkor még van esélye a kijutásra. Szofi a harmincnyolcadik, szerintem valamivel jobbak az esélyei a bravúrra. Mindkét ifjúról elmondható, hogy brillírozott a felnőttversenyeken. Richárd a düsseldorfi Grand Slam-viadalon ötödik lett, Szofi pedig ugyanitt a hetedik helyen zárt. Nem rezelnek be senkitől, keményen odaállnak, le a kalappal előttük”− fejti ki véleményét Toncs.

Japánba a világranglista első tizennyolc helyezettje utazhat.

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

2026-ra halasztották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
24 perce

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
24 perce

Több távozót is bejelentett az Alba Fehérvár kosárcsapata

Kosárlabda
36 perce

Jótékonysági kosárlabdagálát rendeznek a székelyföldi árvizek károsultjainak

Kosárlabda
49 perce

„Megvannak a feltételek a kemény munkához” – Sebastjan Krasovec a ZTE-ről

Kosárlabda
49 perce

Vízilabda: Szécsi Zoltán fiát álmából keltették, hogy meghívót kapott a válogatottba

Vízilabda
51 perce

Közel járt a negatív PL-rekordhoz a Southampton; nyeretlen sereghajtó Csehországban – a 2024–2025-ös idény leggyengébb csapatai

Minden más foci
53 perce

Kerkez Milos lehet a Premier League legjobb fiatalja

Angol labdarúgás
55 perce
Ezek is érdekelhetik