Jégkorong: Kanadába utazik a Vasas U13-as csapata

Vágólapra másolva!
2020.02.14. 08:59
Címkék
Az idén is részt vesz a kanadai Québecben a Pee-Wee nemzetközi jégkorongtornán a Vasas U13-as együttese. Az újabb tengerentúli túrán a viadal mellett NHL-meccs is szerepel a magyar csapat programjában.

Pénteken ötödik alkalommal utazik el Kanadába a Pee-Wee nemzetközi utánpótlástornára a Vasas U13-as jégkorongcsapata. A piros-kékek az évek alatt remek kapcsolatot alakítottak ki a tengerentúli szervezőkkel, akik minden esztendőben várják vissza őket.

Az ötödik kanadai tornájára készülnek a Vasas U13-asai
Az ötödik kanadai tornájára készülnek a Vasas U13-asai

Az ötödik kanadai tornájukra készülnek a Vasas U13-asai

„Az idén is az úgynevezett B-kategóriában fogunk versenyezni, és hasonlóan erős mezőny várható, mint az elmúlt években – kezdte az Utanpotlassport.hu-nak Hoffmann Attila, a Vasas edzője. Majd kitért arra is, miért tartja különösen hasznosnak a tornát. – Az eredmények tekintetében nincsenek elvárásaink, az eddigi legjobb szereplésünk az ötödik hely volt. Szakmai oldalról óriási kihívást jelent a fiúknak, az elmúlt négy évben szinte nem is találkoztunk nálunk lényegesen gyengébb csapattal. A meccseket a Québec Nordiques Arénában rendezik, ahol a fiatalok NHL-körülmények között léphetnek jégre, kicsit megtapasztalják, hogy mit is jelent a jégkorong a tengerentúlon.”

Az utazás másik hozadéka, hogy a csapat 2007-es születésű játékosa, Kiss Patrik a torna végeztével még egy hónapot tölthet Kanadában a Somang Hockey akadémiáján, és további hasznos tapasztalatokra tehet szert.

A Vasas fiataljai egyébként akkor sem fognak unatkozni, amikor éppen nincs mérkőzésük, hiszen minden napra jut valamilyen program. És alighanem az utazás egyik fénypontja lesz, amikor kilátogatnak az Ottawa Senators–Montreal Canadiens NHL-mérkőzésre.

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik minden bizonnyal a Man. City elleni rangadón is jobbhátvéd lesz

Angol labdarúgás
15 perce

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
41 perce

Átrok Zalán érzi, hogy még van a lábában gól

Labdarúgó NB I
49 perce

Nem mindennapi sztori: történelmet ír az anya-fia páros a téli olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Tíz kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a téli olimpiáról

Képes Sport
1 órája

Téli olimpia: Ebba Andersson elveszítette az ezüstérmét

Téli olimpia 2026
1 órája

Csíkszeredáról kapott kölcsön középpályást az NB II-es Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2 órája

Bardóczky Kornél: Nehéz lesz innentől, de nem adjuk fel

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik