Ifjúsági téli olimpia: Trunk Tamás szerkesztőként is debütált

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.22. 17:19
Címkék
A 16 éves alpesi síző Trunk Tamás a versenyzői mellett több oldalát is megcsillogtatta a lausanne-i ifjúsági téli olimpián: az esemény közösségi oldalát szerkesztette, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével, Thomas Bachhal is jókat beszélgetett.

A lausanne-i ifjúsági téli olimpián az alpesi sízők mezőnyében a 16 éves Trunk Tamás képviselte Magyarországot, és az ő esetében különösen igaz, hogy „képviselte”. A tavaly számos nemzetközi utánpótlás-viadalon kimagasló teljesítményt nyújtott sportoló legjobb eredményét műlesiklásban érte el Svájcban, a 28. helyen végzett. Élménybeszámolójából kiderül, a versenyzésen innen és túl is akadnak feledhetetlen pillanatok az eseményen.Trunk Tamás képviselte Magyarországot, és az ő esetében különösen igaz, hogy „képviselte”. A tavaly számos nemzetközi utánpótlás-viadalon kimagasló teljesítményt nyújtott sportoló legjobb eredményét műlesiklásban érte el Svájcban, a 28. helyen végzett. Élménybeszámolójából kiderül, a versenyzésen innen és túl is akadnak feledhetetlen pillanatok az eseményen.

Trunk Tamás és Thomas Bach Forrás: Trunk Tamás/Facebook
Trunk Tamás és Thomas Bach Forrás: Trunk Tamás/Facebook

Trunk Tamás és Thomas Bach  •  Forrás: Trunk Tamás/Facebook

„Már az utazás előtt, a Magyar Olimpiai Bizottság budapesti irodájában éreztem, mekkora tisztelet veszi körül a versenyzőket. Lausanne teljesen új univerzum volt számomra. Az, hogy az olimpia fővárosa, a nemzetközi bizottság székhelye adta a helyszínt, külön kulturális jelentőséggel bírt. A bizottság elnökével, Thomas Bachhal kétszer is beszélgethettem. Érdeklődött a pályafutásomról, kíváncsi volt egy természeti adottságok szempontjából hátrányos helyzetű ország versenyzőjének történetére. Én az ifjúsági olimpia élmezőnyében szereplő fiatalok útjáról kérdeztem. Ha valakinek, neki nagy rálátása van erre, és az eszmecsere folyamán szóba került, milyen sok és változatos út vezet a célok eléréséig. Bach úr közvetlensége nem marketing jellegű, felületes jelenlét volt. Az olimpiai faluban a sportolók bármikor elérhették őt. Második alkalommal a célban szólított meg. Ott a pálya minőségéről kérdezett. Természetesen megajándékoztam a könyvem német kiadású példányával.”

Trunk Tamás, amellett, hogy könyvet írt generációjáról, YouTube-csatornát üzemeltet a sportcipődivatról, a világ különböző nagy konferenciáin tart marketing-előadásokat, és rádióműsort vezet. Talán ezért sem meglepő, hogy felkérték, egy napon keresztül ő vegye kezébe az ifjúsági olimpia Instagram-csatornáját, és saját szemszögéből mutassa be az eseményt. Az osztrák sígimnáziumban tanuló versenyző a szlalomban elért 28. helyét elfogadhatónak tartja, a többi versenyszámban nyújtott teljesítménye után maradt hiányérzete. Figyelembe véve azonban, hogy csak idén nőtt bele a FIS-kategóriába, biztató a szereplése.

Trunk Tamás Fotó: MOB/Szalmás Péter
Trunk Tamás Fotó: MOB/Szalmás Péter

Trunk Tamás  •  Fotó: MOB/Szalmás Péter

„Az ifjúsági olimpia egyértelmű tanulsága, hogy nem lehet kompromisszumot kötni a felkészülés során. A szövetség mellett a szüleim is hihetetlen energiával támogatnak. Ez tette lehetővé, hogy nyáron a világ legjobb versenyzőivel Új-Zélandon készülhessek. Nagyon sok munka áll még előttem. Azért dolgozom, hogy 2022-ben és 2026-ban ott legyek a téli olimpián, és kamatoztatni tudjam az addig gyűjtött tapasztalatokat. Mindig hangsúlyozom, nem vagyok kiemelkedően tehetséges, de a munkabírásom és a monotóniatűrésem hatalmas. Valamint rendszerben gondolkodom. Fontos, hogy bízzanak bennem. Összességében felülmúlhatatlan élmény volt az olimpia. A sportolók között remek összhang alakult ki. A jégkorongos srácok egy részével kerültem közös szobába, Hegedüs Levente csapata meg is nyerte a tornát, de a curlingesek, a műkorisok és alpesi síző társam, Tóth Zita társaságában is nagyszerű volt megélni a pillanatokat.”

További korosztályos hírekSÍSPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros nem kímélte a Podravkát, nyolc góllal nyert Érden

Kézilabda
5 perce

Bundesliga: Schäfer András csapata pontot szerzett Stuttgartban

Német labdarúgás
13 perce

Győzelemmel emlékezett elhunyt tulajdonosára a Fiorentina

Olasz labdarúgás
19 perce

Premier League: senkinek sem jó döntetlen Wolverhamptonban

Angol labdarúgás
23 perce

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
30 perce

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
53 perce

Felkészülés: önbizalom-növelő győzelmet aratott az ETO a Rapid ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Eppel góljával nyert a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik